Majus 2-4 Chennai
A buszut elég szörnyű volt asszem, de lehet hogy már keverem őket. Viszont hajnali 4.30-kor értünk Pondicherrybe, kicsit kiakadtam, hogy most mit is fogunk csinálni, amig kivilágosodik. Ez a baj, az éjszakai utakkal, hogy általában olyan korán érkeznek meg, hogy még riksa sincs,csak duplaáron, meg nincs hovamenni. De kiderült, hogy az ismerős szervezet, ahova mentünk már vár ránk, ugyhogy még aludtunk is. Igaz, hogy miattunk több embernek az ágyból a földre kellett költöznie, hiába mondtam nekik, hogy nem kell. Reggel aztán elindultunk, elsőzör reggelizni, elvitt a riksás egy szép hotelba. Jellemző. De boldog voltam, kaptam gyümölcssalátát és toastot, ami nagy szám, hogy nem a helyi meleg lepényes currys reggelit kellett ennem. Sam megint elkezdett kérdezgetni, hogy mit is akarok az életben, mit fogok csinálni, amint hazaérek és döntsem már el, hogy mi lesz belőlem. Aztán elindultunk várost nézni. Pondicherry a keleti parton van, vagyis a bengáli-öbölnél, itt volt a tsunami is, több helyen is voltunk, ahol mondta, hogy ott is volt és mesélt mást is róla. Vathsan is eljött ide 2 nappal utána, de csak 3 napra, vizsgái voltak. Mesélte, hogy tényleg szörnyű volt, össze-vissza gyerekek sirva, mindenki elveszve, mivel nem tudtak rendesen temetni hulla kezek,lábak értek ki a földből. A legszörnyűbb az volt, amikor egy keritésre felszúrt embereket látott, akiket a hullám nyomott oda. Sam 3 hónapot dolgozott a tsunami után egy szervezettel, mentek mindenfele, a táborokba, segitettek az embereken,stb, de nem modnta el részletesen, hiába kérdeztem. Azóta ez a szervezet is a tsunamisok rehabilitációjával is foglalkozik, meg dalitokkal, akik ugye a kaszton kivüliek. Olvastam valahol, hogy a kormány és a nemzetközi segély által nyújtott pénz sokszor csak a kaszton belülieknek jutott el, és ők megakadályozták, hogy a kaszton kivüli dalitok is kapjanak belőle. Ezért van olyan NGO, aki külön csak velük foglalkozik.
Elmentünk megnézni Sri Arubindo ashramját, ahol nyugszik, meg egy könyvesbolt van. Sri Arubindo indiai guruféle, de Európában tanult, majd visszajött és India függetlenségéért harcolt, még a XX.század elején, majd a spirituálitás felé fordult, miután mindenféle csodálatos dolgok történtek vele. Eljött ide a keleti partra Auroville-be, ami akkor a franciák gyarmata volt és egy francia nővel, akit azóta csak „Anyá”-nak hivnak megalapitotta ezt a közösséget. Oriási területük van, bezöldelték az egészet, kb. 1500-an laknak a közösségben, ennek 2/3-a külföldi. Nagyon vicces volt látni a sok motorozó francia nagymama korú hölgyet az indiai utakon. Ők valószinűleg az alapitás óta itt vannak. Oktatnak, termesztenek, kézmúves dolgokat csinálnak, meg persze segitenek a helyieken. Nagy közös szeretet,stb. Kb. Egy embert nem láttam a közösségből, jó meleg is volt, meg külön kis privát házaik vannak eldugva. De ide csak később jöttünk, mert a sir, ay ashram Pondicherryben van, a városban, Auroville meg olyan 10 km-re tőle. Pondicherry elég érdekes, ugye francia gyarmatként a tengerparti rész nagyon szép, régi házak vannak és teljesen tiszta’’!!!!!!!!Sehol egy darab szemét, se csatorna kosz, telejsen hihetelen számomra, hogy képesek ugyanabban az országban ilyen tisztaságot tartani, amikro minden városban a csatorna mellett elhaladni egy pokol, ahol viznek kéne folynia ott mindenhol csak fekete trutyi,de az sem folyik, mert tele van szeméttel, mindenki mindenhova mident szemetel, akármit fogyaszt, eszik, iszik csak ledobjaa földre, vagy ki az ablakon, telejsen midegy, hogy hol van.Tényleg hihetetlen. Szóval ez a része a városnak szép votl, ez nagyjából 4 utca párhuzamosana tengerrel,a város többi része sima indiai város, ugyanolyan mint a többi. Az ashramban középen volt a sirja – mondanom sem kell a cipőt már rég le kellett venni és az utca másik oldalán lévő megőrzőben hagyni – tele volt virágokkal a sir és utasitgattak, hogy most menjek körbe,most meg üljek már le meditálni, imádkozni , akármi. Na ezt nem birtam, hogy kötelezően áhiatozzak, ugyhogy bementem a könyvesboltba, ahol mindenféle nyelven volt Sri Arubindonak és a Mothernak az irásai. Poltikai irásain kivül a jóga alapjait tette le, de irtak az oktatásról, szent szövegekről, depresszióról, szexuális energiáról, mindenféléről. Volt angol, spanyol, francia, olasz, hindi, tamil, mega helyi nyelveken. Ők hivatalosan semmilyen valláshoz nem tartoztak a spiritualitásnak a vallásokon kivüli egyik fajtáját teremtették meg. A közösségi központban láttam egy dokumentumfilm részletet a munkájukról és ott voltak interjúk idősebbekkel, akik még találkoztak „Mother”ral, aki sokat mesélt és tanitott, ja és mindenhol kint voltak a képeik,de főleg idős korúak, amiken már elég borzasztóan néztek ki. Mesélték, hogy mekkora szeretet és ebből mekkora energia volt mindenki között. Miután a bácsi meghalt, vmikor a ’70-es években asszem a néni is, és akkor nagy csatározások is lettek, hogy ki irányitson, mi legyen az egészből, egy csomó külföldit kiutasitott a rendőrség, annyira harcoltak. Aztán valahogy folytatódott.
Még a városban bácsi elment találkozni valakivel, addig én lesétáltam a két ucényira lévő strandra, ami inkább városi tengeri sétány volt.Borzasztóan meleg volt és sütött a nap és magas páratartalom, különben egész óton izzadtunk végig. Volt egy Gandhi emlékmű, meg találtam egy sztrájkoló vagy csak protestáló férfi csoportot, akik ültek a földön és egy álló figura kiabált valami jelszavakat, ők meg ismételték és olyankor rázták a kezüket. Aztán találtam egy nagyonszép parkot, ami ugyan tele volt emberekkel, de volt még egy üres pad. Elkedtem olvasni egy vékony füzetet, amit akkor vett Sam és az önfelfedezésről vagy ilyesmiről szólt. Hát nem sokáig maradtam egyedül, jöttek a gyerekek, akik mindig először félénkek, aztán ha rájuk mosolygok vagy elfutnak, vagy visszamosolyognak, majd egyre közelebb merészkednek, majd fotókat akarnak,stb. De nem csaka gyerekek, 2 vagy 3 fréfi is odajöt a barátjával, vagy inkább srácok, hogy lefotozkodhatnak-e velem. Aza legviccesebb, hogy olyankor is szokták kérni, amikor nekik nincs gépük, csak én az enyémmel fényképezzek. Persze mindig rendes vagyok és nem küldöm el őket a búsba, hanem mosolygok és még aláirást is osztogatnék ha kérnékJ Visszamentem a találka helyre, de bácsi fél órát késet, addig olvastam és izzadtam és közbenegy itcai verekedés is volt, amit nem nagyon láttam eddig, ez nem Mexiko, hogy minden nőért harcolnánakJ Valakitüldöztek, aztán a rendőr elkapta és végig nézte, amig az üldözői verik és rugdossák a földön!És meg sem moccant. Csak a mellettem ülő bácsi ment oda, akinek ott volt a kislánya és a felesége, hogy hagyják abba, mert ilyet nem engedi, hogy lásson a lánya. Aztán elmentek De azért elég durva. Ezután mentünk Auroville-be, de előtte még megkajáltunk, ropogós sült krumpli voltJugy örültem, hogy végre nem rizs. A közösségben megnéztük a múzeumot, a szuvenirboltot, majdelgyalogoltunk a szenély féléhez, pedig ők nem szentek, de azzá lettek téve, ami egy óriási aranygömb. Állitólag nagyon speciális belülről, középen van egy üveggömb, amire úgy vetődik fentről a fény, hogy mindig világit és nagyon speciális hangulata van, de épp felújitották, ugyhogy csak messziről tudtuk megnézni. Du. Bácsi dolgozott az NGOval, igy lemaradtunk a hajóútról, mert már sötét volt, mire befejezte, vmi lány fog gyakornoknak jönni hozzánk és anyukája siralmait kellett hallgatnia. Csak egy negyedórára mentünk a partra, olyan volt, mint Malecon Kubában, tele emberrel a sötét parton, először kövek, majd homok, beszélgettek,ettek. Majd elmentünk kaját venni, amig kint vártam a riksával jött egy valszeg részeg és jül fellökött. Ugyanis itt fele annyiba sem kerül az alkohol, mert még a franciák miatt nincs rajta adó. Szóval itt mindig jól bevásárolnak. Aztán alvás a dögmelegben a szerezetnél. Egy fiatal nő veeti, akinek férje épp Darfurban önkénteskedik, pici lánya van és egy nagyon nagy szervezet feje. És tök nyugisan ül és beszélget, nem ám rohangál a rengeteg dolog miatt. Itt mindenki ilyen, azt mondják ne izguljak semmin, felesleges idegeskedni, rágódni, nem használ semmit. Sok nagy problémával élő ember is tök nyugis. Elés szarul voltam különben akkor is, hogy akkor most mit is csináljak ugy amblokk.
Másnap már jobb volt, reggel eljuttotunk a buszállomásra, ahol legalább egy órát vártunk a buszra, addig jó kis indiai reggeli, meg elmondtam, hogy mika bajaim, vagy min is kéna változtatni. Buszut elég szörnyű, stétültük magunkat és 2 óra helyett, legalább 3,5 volt. Igy le is késtük az esküvőt, de az ebédre még pont odaértünk. Azrét elég durva hogy valami ismerő sfiának az esküvője miatt először 12 órát éjszakai buszosztunk, majd 3 órát a szörnyű melegben zötyköldődve, hogy egy órát se legyünk ott a világ végén vidéken, valami falu határában. A fiatal pár különben aranyos volt, nagyon fiatalnak néztek ki, de 25-ök voltak, gimiben ismerkedtek össze, azóta. 7 éve srác USAban tanult, lány meg itt orvosnak és 7 évig alig találkoztak. Ja és lánynak világos szeme volt! Nagyon furcsán nézett ki. Bár ők is brahminok, neki csak pici, 50 fős szűkkörű esküvőjük volt, és semmi szertartás,a mit nem értek, hogy akkor hol az esküvő, hinduk, de semmi körbejárás,stb, mint az a 80 másik a a másik esküvőnél, csak valami szép szanszkrit szöveget olvastak fel. Du. Már utaztak tovább Delhibe a baráti partyra. Mi meg ki a vonatállmásra és a 30 km-es ut megint vagy 2 ora lett, tényleg nem értem hogy csinálják. Kis helyi vonat, egy édes bébivel szemben velem.
Chennai/Madras egy óriási város, hát én pár óra alatt csak a strandját tudtam megnézni, mást nem is, de az agyon agyhatással volt rám. Akkora óriási nagy valami, hogy még semmi ehhez hasonlót és nagyot nem láttam.
Nem is tudnám mihez hasonlitani, olyan volt, mint egy óriási fesztivál, vidámpark, emberi álltakert, Pinokkióból az álomváros jutott eszembe, ahol mindenki játszik és szamárrá változnak, nem tudom miért. Oriási nagy volt, amerre csak láttam homokstrand, egyik végén tengerrel, de olyan messze, hogy alig láttam, másik végén a város és a strandnak se hossza se vége. Rengeteg,rengeteg ember, családok, barátok, akik piknikezneka a szemetes homokban, ücsörögnek csoportokban, sárkányt eregetnek a gyerekek, mobil kajáldák, néha egy-egy körhintaféle, szines, vasból, régi, ütött-kopott és pár tizméterenként a jósok. Teljesen felvillanyoztak, mivel itt mindenki a horoszkóp szerint alakitja élete fontos eseményei,t nagyon érdekelt milyen is ez. Persze ezek nem azok a professzionális méregdrágák, 20 rupiáért megmondták a jövőmet. Vannak tenyérolvasó cigányasszonyok, vagyis indiaiak, dehát a cigányok is innen vándoroltak. Vicces módon az egyetlen szép férfi akit itt Dél – Indiában láttam – mert elég csúnyák, picik – egy cigánysrác volt. Én azt hittem, hogy sima indiai, de a főnök mondta, hogy ők cigányok, hát én nem láttam különbséget, talán kicsit hangosabbak voltak. Gyönyörű szemei és hullámos szempillái voltak, és mosolygott mint a vadalma és viccelődött és hosszú haja volt. Na ez valóban nem jellemző az itteni pasikra. Mellete volt a felesége, aki egyáltalán nem volt szép,.pedig sok szép nő van itt,ennek ellenére úgy vigyorgott rám, hogy még én is elszégyelltem magam. Szóval a jósnő lehet, hogy nem volt cigány, de olyasmi, és nem véletlenül olyan jó tenyérolvasók az otthoni cigányok is. De először a papagájos jövendőmondó bácsihoz ültünk le. Sam egyáltalán nem hisz semmi ilyesmiben, az egyházakban sem nagyon, bár vallásos, d ő is minden vallást elfogad, bár a hinduval van elég sok fenntartása. A papagájos bácsi 71 éves volt és azt mondta 54 éve van a szakmában. Hosszú fehér bajsza és vastag műanyag szemüvege volt. Van egy kalitkában két papagája, akiket kiengedi és ők a csomag tarot kártyából választanak egyet. Azt hittem csak úgy a tetejéről szednek egyet, de mig Samnak kb. A harmadikat választották ki, nekem min. a tizediket. A csőrükkel szedik le és dobják el a tarot káryákat és az egyiket kiválasztják. Hát nekem Szent Sebestyén képe jött ki, amint halálra nyilazzák a fánál és mártirhalált hal. Na, gondoltam elég jó jel. Hát mondott egy-két meglepő igazságot. Pl. Azzal kezdte, hogy az uccsó 18 hóap nagyon nehéz volt számomra, ami pont igaz, mert akkor novemberben kezdődött a nagyon nehéz időszak Rodolfóval, majd a többi 1 éves szenvedés, ami életem legnehezebb időszaka volt, és bár szeptember óta jobb a helyzet, nem mondanám, hogy minden ok és tök jó és vége. De ami a legjobb, azt mondta, hogy 40 nap múlva ennek vége, minden rossznak leáldozik és már tök jó lesz mindenJ Ez épp jún.15-re esik, de nagyjából akkorra, amikor hazamegyek. Mert ugye azért itt is nagyon nehéz és hát lelkileg tök káosz van. Mondta még, hogy ne hagyjam magam befolyásolni a rengeteg különböző hatás, vallás, idea által, mert csak összezavarnak, a sok emberrel együtt. Na ez igaz is. A jósnéni 21 rúpiáért – azért 21 szintén, hogy ne legyen vég, hanem egyre több pénz legyen – megmondta, hogy 89 évig fogok élni! Na ez eléggé elijesztett. 5 gyerekem leszJ első fiú, második lány. A férjem álam magasabb szinten lesz, gomdolom okosabb, műveltebb, gazdagabb, ilyesmi. NA ezek mind olyan dolgok, amiket valszeg a jós szerint minden nő hallani akar. Aztán azt mondta még, hogy sokat tanulok, még fogok tanulni, meg utazni..na ezt sem volt nehéz kitalálni, ha Indiában vagyok európai létemre. Meg hallgassak arra a pár emberre, akikkel jól tudok beszélgetni és tanulni tőlük. Ez is megvan, de mivel a legtöbb európai spirituális keresésre, felejteni jön ide, hát nem volt nehéz. Még annyit mondott, hogy kamaszkori családi problémák miatt most nincsenek barátaim. No comment. Persze végig tamilul beszéltek, bácsi volt olyan aranyos és forditott. Bár sok minden megegyezett azzal, amiket ő is mindig mond nekem kicsit feltűnő volt. Mivel nem beszélnek angolul a nem helyieknek nehéz velük kommunikálni. Volt egy nagy darab kövér indiai, aki egy óriási és nagyon nehéz bőröndöt cipelt a strandon keresztül a homokban. Vicces látvány volt. Mint Gombóc Artúr, aki repülni szeretne. Leállt veszekedni az egyik jósnénivel és angolul kérdezgette, hogy mi ez. Persze nem értettek szót és Sam elmagyarázta neki, hogy jósolnak. Ő meg hitetlenkedett, hogy mi az hogy megmondja a jövőt. Aztán kiderült, hogy Punjabból jött, messze északról és Sam megmagyarázta, hogy ha onnan messzriől idejön délre valami nagy üzletben van, sok a gyémánt vagy szőnyegkereskedő. Közben kérdezte, hogy jut el Blore-ba és hogy ő nem megy riksával, nem bizik bennük. Nagy nehezen eljutottunk a partra, ahol több tizezer ember állt a viz szélén több tömött sorban. Szite senki nem ment bele, a srácok is csak ruhában, nagy hullámok voltak, de mind ott álldogáltak és örömködtek. Hihetetlen volt!Jobbra és balra, ameddig a szem ellátott csak embertömegek a vizparton. Én is belemásztam egy kicsit, nagyon meleg vize volt. Közben jöttek a vattacukor, bumerángcsuzli, hal, lufi, furulya, fagyi,stb. árusok. Majd visszagyalogoltunk a városba, már sötét volt,de ugyanúgy izzadtunk végig. Elmentünk kajálni, de pont mellette volt egy mozi, igy inkább odamentünk. Egy tamil premier volt, roppant vicces. A mozi óriási nagy, rengeteg emberrel, elég sokat beszélgettek, de mondjuk Sam a legtöbbet, mert folyamatosan forditott nekem. Egy szerelmi történet volt a változatosság kedvéért, de már modernebb változat és nem is jöttek össze aztán. Arról szólt, miért nem értik meg egymást a fiúk és a lányok. Csak két betétdal, viedoklip volt benne, de naggyon durva. Az egyiknél olyan középkori harcos és kukluxklán keveréke ruhában voltak, fekete bőr, meg csucsos kalap és harcoltak a gonosszal, a nő meg fekete ruhában állt és izgult és énekelt mellettük. Aztán azt hitte mehalt a szerelme de mégsemJ A másiknál Melbourneben ugráltak a főtéren, hát nem tudom mit szólnak az ausztrálok a sok indiai filmhez. Különben a legtöbb filemt igyekeznek külföldön is forgatni, tök drága lehet, főleg a rengetegemberrel, igy vicces volt, hogy ott fagyoskodtak kispólóban Ausztráliában tánci közben. Utána jól megkajáltunk és életünkben először lekéstük a buszt!A riksás is rossz helyre vitt, meg messze is volt, meg későn is indultunk. De aztán nagy meglepetésemre a jegy felét visszaadták és találtunk AC buszra helyet!Pedig mindenki napokkal előtte kell hogy vegyen jegyet mindig.Hajnalban meg jött egy kocsi, ami hazavitt, a riksás kicsit drágán akart.
A buszut elég szörnyű volt asszem, de lehet hogy már keverem őket. Viszont hajnali 4.30-kor értünk Pondicherrybe, kicsit kiakadtam, hogy most mit is fogunk csinálni, amig kivilágosodik. Ez a baj, az éjszakai utakkal, hogy általában olyan korán érkeznek meg, hogy még riksa sincs,csak duplaáron, meg nincs hovamenni. De kiderült, hogy az ismerős szervezet, ahova mentünk már vár ránk, ugyhogy még aludtunk is. Igaz, hogy miattunk több embernek az ágyból a földre kellett költöznie, hiába mondtam nekik, hogy nem kell. Reggel aztán elindultunk, elsőzör reggelizni, elvitt a riksás egy szép hotelba. Jellemző. De boldog voltam, kaptam gyümölcssalátát és toastot, ami nagy szám, hogy nem a helyi meleg lepényes currys reggelit kellett ennem. Sam megint elkezdett kérdezgetni, hogy mit is akarok az életben, mit fogok csinálni, amint hazaérek és döntsem már el, hogy mi lesz belőlem. Aztán elindultunk várost nézni. Pondicherry a keleti parton van, vagyis a bengáli-öbölnél, itt volt a tsunami is, több helyen is voltunk, ahol mondta, hogy ott is volt és mesélt mást is róla. Vathsan is eljött ide 2 nappal utána, de csak 3 napra, vizsgái voltak. Mesélte, hogy tényleg szörnyű volt, össze-vissza gyerekek sirva, mindenki elveszve, mivel nem tudtak rendesen temetni hulla kezek,lábak értek ki a földből. A legszörnyűbb az volt, amikor egy keritésre felszúrt embereket látott, akiket a hullám nyomott oda. Sam 3 hónapot dolgozott a tsunami után egy szervezettel, mentek mindenfele, a táborokba, segitettek az embereken,stb, de nem modnta el részletesen, hiába kérdeztem. Azóta ez a szervezet is a tsunamisok rehabilitációjával is foglalkozik, meg dalitokkal, akik ugye a kaszton kivüliek. Olvastam valahol, hogy a kormány és a nemzetközi segély által nyújtott pénz sokszor csak a kaszton belülieknek jutott el, és ők megakadályozták, hogy a kaszton kivüli dalitok is kapjanak belőle. Ezért van olyan NGO, aki külön csak velük foglalkozik.
Elmentünk megnézni Sri Arubindo ashramját, ahol nyugszik, meg egy könyvesbolt van. Sri Arubindo indiai guruféle, de Európában tanult, majd visszajött és India függetlenségéért harcolt, még a XX.század elején, majd a spirituálitás felé fordult, miután mindenféle csodálatos dolgok történtek vele. Eljött ide a keleti partra Auroville-be, ami akkor a franciák gyarmata volt és egy francia nővel, akit azóta csak „Anyá”-nak hivnak megalapitotta ezt a közösséget. Oriási területük van, bezöldelték az egészet, kb. 1500-an laknak a közösségben, ennek 2/3-a külföldi. Nagyon vicces volt látni a sok motorozó francia nagymama korú hölgyet az indiai utakon. Ők valószinűleg az alapitás óta itt vannak. Oktatnak, termesztenek, kézmúves dolgokat csinálnak, meg persze segitenek a helyieken. Nagy közös szeretet,stb. Kb. Egy embert nem láttam a közösségből, jó meleg is volt, meg külön kis privát házaik vannak eldugva. De ide csak később jöttünk, mert a sir, ay ashram Pondicherryben van, a városban, Auroville meg olyan 10 km-re tőle. Pondicherry elég érdekes, ugye francia gyarmatként a tengerparti rész nagyon szép, régi házak vannak és teljesen tiszta’’!!!!!!!!Sehol egy darab szemét, se csatorna kosz, telejsen hihetelen számomra, hogy képesek ugyanabban az országban ilyen tisztaságot tartani, amikro minden városban a csatorna mellett elhaladni egy pokol, ahol viznek kéne folynia ott mindenhol csak fekete trutyi,de az sem folyik, mert tele van szeméttel, mindenki mindenhova mident szemetel, akármit fogyaszt, eszik, iszik csak ledobjaa földre, vagy ki az ablakon, telejsen midegy, hogy hol van.Tényleg hihetetlen. Szóval ez a része a városnak szép votl, ez nagyjából 4 utca párhuzamosana tengerrel,a város többi része sima indiai város, ugyanolyan mint a többi. Az ashramban középen volt a sirja – mondanom sem kell a cipőt már rég le kellett venni és az utca másik oldalán lévő megőrzőben hagyni – tele volt virágokkal a sir és utasitgattak, hogy most menjek körbe,most meg üljek már le meditálni, imádkozni , akármi. Na ezt nem birtam, hogy kötelezően áhiatozzak, ugyhogy bementem a könyvesboltba, ahol mindenféle nyelven volt Sri Arubindonak és a Mothernak az irásai. Poltikai irásain kivül a jóga alapjait tette le, de irtak az oktatásról, szent szövegekről, depresszióról, szexuális energiáról, mindenféléről. Volt angol, spanyol, francia, olasz, hindi, tamil, mega helyi nyelveken. Ők hivatalosan semmilyen valláshoz nem tartoztak a spiritualitásnak a vallásokon kivüli egyik fajtáját teremtették meg. A közösségi központban láttam egy dokumentumfilm részletet a munkájukról és ott voltak interjúk idősebbekkel, akik még találkoztak „Mother”ral, aki sokat mesélt és tanitott, ja és mindenhol kint voltak a képeik,de főleg idős korúak, amiken már elég borzasztóan néztek ki. Mesélték, hogy mekkora szeretet és ebből mekkora energia volt mindenki között. Miután a bácsi meghalt, vmikor a ’70-es években asszem a néni is, és akkor nagy csatározások is lettek, hogy ki irányitson, mi legyen az egészből, egy csomó külföldit kiutasitott a rendőrség, annyira harcoltak. Aztán valahogy folytatódott.
Még a városban bácsi elment találkozni valakivel, addig én lesétáltam a két ucényira lévő strandra, ami inkább városi tengeri sétány volt.Borzasztóan meleg volt és sütött a nap és magas páratartalom, különben egész óton izzadtunk végig. Volt egy Gandhi emlékmű, meg találtam egy sztrájkoló vagy csak protestáló férfi csoportot, akik ültek a földön és egy álló figura kiabált valami jelszavakat, ők meg ismételték és olyankor rázták a kezüket. Aztán találtam egy nagyonszép parkot, ami ugyan tele volt emberekkel, de volt még egy üres pad. Elkedtem olvasni egy vékony füzetet, amit akkor vett Sam és az önfelfedezésről vagy ilyesmiről szólt. Hát nem sokáig maradtam egyedül, jöttek a gyerekek, akik mindig először félénkek, aztán ha rájuk mosolygok vagy elfutnak, vagy visszamosolyognak, majd egyre közelebb merészkednek, majd fotókat akarnak,stb. De nem csaka gyerekek, 2 vagy 3 fréfi is odajöt a barátjával, vagy inkább srácok, hogy lefotozkodhatnak-e velem. Aza legviccesebb, hogy olyankor is szokták kérni, amikor nekik nincs gépük, csak én az enyémmel fényképezzek. Persze mindig rendes vagyok és nem küldöm el őket a búsba, hanem mosolygok és még aláirást is osztogatnék ha kérnékJ Visszamentem a találka helyre, de bácsi fél órát késet, addig olvastam és izzadtam és közbenegy itcai verekedés is volt, amit nem nagyon láttam eddig, ez nem Mexiko, hogy minden nőért harcolnánakJ Valakitüldöztek, aztán a rendőr elkapta és végig nézte, amig az üldözői verik és rugdossák a földön!És meg sem moccant. Csak a mellettem ülő bácsi ment oda, akinek ott volt a kislánya és a felesége, hogy hagyják abba, mert ilyet nem engedi, hogy lásson a lánya. Aztán elmentek De azért elég durva. Ezután mentünk Auroville-be, de előtte még megkajáltunk, ropogós sült krumpli voltJugy örültem, hogy végre nem rizs. A közösségben megnéztük a múzeumot, a szuvenirboltot, majdelgyalogoltunk a szenély féléhez, pedig ők nem szentek, de azzá lettek téve, ami egy óriási aranygömb. Állitólag nagyon speciális belülről, középen van egy üveggömb, amire úgy vetődik fentről a fény, hogy mindig világit és nagyon speciális hangulata van, de épp felújitották, ugyhogy csak messziről tudtuk megnézni. Du. Bácsi dolgozott az NGOval, igy lemaradtunk a hajóútról, mert már sötét volt, mire befejezte, vmi lány fog gyakornoknak jönni hozzánk és anyukája siralmait kellett hallgatnia. Csak egy negyedórára mentünk a partra, olyan volt, mint Malecon Kubában, tele emberrel a sötét parton, először kövek, majd homok, beszélgettek,ettek. Majd elmentünk kaját venni, amig kint vártam a riksával jött egy valszeg részeg és jül fellökött. Ugyanis itt fele annyiba sem kerül az alkohol, mert még a franciák miatt nincs rajta adó. Szóval itt mindig jól bevásárolnak. Aztán alvás a dögmelegben a szerezetnél. Egy fiatal nő veeti, akinek férje épp Darfurban önkénteskedik, pici lánya van és egy nagyon nagy szervezet feje. És tök nyugisan ül és beszélget, nem ám rohangál a rengeteg dolog miatt. Itt mindenki ilyen, azt mondják ne izguljak semmin, felesleges idegeskedni, rágódni, nem használ semmit. Sok nagy problémával élő ember is tök nyugis. Elés szarul voltam különben akkor is, hogy akkor most mit is csináljak ugy amblokk.
Másnap már jobb volt, reggel eljuttotunk a buszállomásra, ahol legalább egy órát vártunk a buszra, addig jó kis indiai reggeli, meg elmondtam, hogy mika bajaim, vagy min is kéna változtatni. Buszut elég szörnyű, stétültük magunkat és 2 óra helyett, legalább 3,5 volt. Igy le is késtük az esküvőt, de az ebédre még pont odaértünk. Azrét elég durva hogy valami ismerő sfiának az esküvője miatt először 12 órát éjszakai buszosztunk, majd 3 órát a szörnyű melegben zötyköldődve, hogy egy órát se legyünk ott a világ végén vidéken, valami falu határában. A fiatal pár különben aranyos volt, nagyon fiatalnak néztek ki, de 25-ök voltak, gimiben ismerkedtek össze, azóta. 7 éve srác USAban tanult, lány meg itt orvosnak és 7 évig alig találkoztak. Ja és lánynak világos szeme volt! Nagyon furcsán nézett ki. Bár ők is brahminok, neki csak pici, 50 fős szűkkörű esküvőjük volt, és semmi szertartás,a mit nem értek, hogy akkor hol az esküvő, hinduk, de semmi körbejárás,stb, mint az a 80 másik a a másik esküvőnél, csak valami szép szanszkrit szöveget olvastak fel. Du. Már utaztak tovább Delhibe a baráti partyra. Mi meg ki a vonatállmásra és a 30 km-es ut megint vagy 2 ora lett, tényleg nem értem hogy csinálják. Kis helyi vonat, egy édes bébivel szemben velem.
Chennai/Madras egy óriási város, hát én pár óra alatt csak a strandját tudtam megnézni, mást nem is, de az agyon agyhatással volt rám. Akkora óriási nagy valami, hogy még semmi ehhez hasonlót és nagyot nem láttam.
Nem is tudnám mihez hasonlitani, olyan volt, mint egy óriási fesztivál, vidámpark, emberi álltakert, Pinokkióból az álomváros jutott eszembe, ahol mindenki játszik és szamárrá változnak, nem tudom miért. Oriási nagy volt, amerre csak láttam homokstrand, egyik végén tengerrel, de olyan messze, hogy alig láttam, másik végén a város és a strandnak se hossza se vége. Rengeteg,rengeteg ember, családok, barátok, akik piknikezneka a szemetes homokban, ücsörögnek csoportokban, sárkányt eregetnek a gyerekek, mobil kajáldák, néha egy-egy körhintaféle, szines, vasból, régi, ütött-kopott és pár tizméterenként a jósok. Teljesen felvillanyoztak, mivel itt mindenki a horoszkóp szerint alakitja élete fontos eseményei,t nagyon érdekelt milyen is ez. Persze ezek nem azok a professzionális méregdrágák, 20 rupiáért megmondták a jövőmet. Vannak tenyérolvasó cigányasszonyok, vagyis indiaiak, dehát a cigányok is innen vándoroltak. Vicces módon az egyetlen szép férfi akit itt Dél – Indiában láttam – mert elég csúnyák, picik – egy cigánysrác volt. Én azt hittem, hogy sima indiai, de a főnök mondta, hogy ők cigányok, hát én nem láttam különbséget, talán kicsit hangosabbak voltak. Gyönyörű szemei és hullámos szempillái voltak, és mosolygott mint a vadalma és viccelődött és hosszú haja volt. Na ez valóban nem jellemző az itteni pasikra. Mellete volt a felesége, aki egyáltalán nem volt szép,.pedig sok szép nő van itt,ennek ellenére úgy vigyorgott rám, hogy még én is elszégyelltem magam. Szóval a jósnő lehet, hogy nem volt cigány, de olyasmi, és nem véletlenül olyan jó tenyérolvasók az otthoni cigányok is. De először a papagájos jövendőmondó bácsihoz ültünk le. Sam egyáltalán nem hisz semmi ilyesmiben, az egyházakban sem nagyon, bár vallásos, d ő is minden vallást elfogad, bár a hinduval van elég sok fenntartása. A papagájos bácsi 71 éves volt és azt mondta 54 éve van a szakmában. Hosszú fehér bajsza és vastag műanyag szemüvege volt. Van egy kalitkában két papagája, akiket kiengedi és ők a csomag tarot kártyából választanak egyet. Azt hittem csak úgy a tetejéről szednek egyet, de mig Samnak kb. A harmadikat választották ki, nekem min. a tizediket. A csőrükkel szedik le és dobják el a tarot káryákat és az egyiket kiválasztják. Hát nekem Szent Sebestyén képe jött ki, amint halálra nyilazzák a fánál és mártirhalált hal. Na, gondoltam elég jó jel. Hát mondott egy-két meglepő igazságot. Pl. Azzal kezdte, hogy az uccsó 18 hóap nagyon nehéz volt számomra, ami pont igaz, mert akkor novemberben kezdődött a nagyon nehéz időszak Rodolfóval, majd a többi 1 éves szenvedés, ami életem legnehezebb időszaka volt, és bár szeptember óta jobb a helyzet, nem mondanám, hogy minden ok és tök jó és vége. De ami a legjobb, azt mondta, hogy 40 nap múlva ennek vége, minden rossznak leáldozik és már tök jó lesz mindenJ Ez épp jún.15-re esik, de nagyjából akkorra, amikor hazamegyek. Mert ugye azért itt is nagyon nehéz és hát lelkileg tök káosz van. Mondta még, hogy ne hagyjam magam befolyásolni a rengeteg különböző hatás, vallás, idea által, mert csak összezavarnak, a sok emberrel együtt. Na ez igaz is. A jósnéni 21 rúpiáért – azért 21 szintén, hogy ne legyen vég, hanem egyre több pénz legyen – megmondta, hogy 89 évig fogok élni! Na ez eléggé elijesztett. 5 gyerekem leszJ első fiú, második lány. A férjem álam magasabb szinten lesz, gomdolom okosabb, műveltebb, gazdagabb, ilyesmi. NA ezek mind olyan dolgok, amiket valszeg a jós szerint minden nő hallani akar. Aztán azt mondta még, hogy sokat tanulok, még fogok tanulni, meg utazni..na ezt sem volt nehéz kitalálni, ha Indiában vagyok európai létemre. Meg hallgassak arra a pár emberre, akikkel jól tudok beszélgetni és tanulni tőlük. Ez is megvan, de mivel a legtöbb európai spirituális keresésre, felejteni jön ide, hát nem volt nehéz. Még annyit mondott, hogy kamaszkori családi problémák miatt most nincsenek barátaim. No comment. Persze végig tamilul beszéltek, bácsi volt olyan aranyos és forditott. Bár sok minden megegyezett azzal, amiket ő is mindig mond nekem kicsit feltűnő volt. Mivel nem beszélnek angolul a nem helyieknek nehéz velük kommunikálni. Volt egy nagy darab kövér indiai, aki egy óriási és nagyon nehéz bőröndöt cipelt a strandon keresztül a homokban. Vicces látvány volt. Mint Gombóc Artúr, aki repülni szeretne. Leállt veszekedni az egyik jósnénivel és angolul kérdezgette, hogy mi ez. Persze nem értettek szót és Sam elmagyarázta neki, hogy jósolnak. Ő meg hitetlenkedett, hogy mi az hogy megmondja a jövőt. Aztán kiderült, hogy Punjabból jött, messze északról és Sam megmagyarázta, hogy ha onnan messzriől idejön délre valami nagy üzletben van, sok a gyémánt vagy szőnyegkereskedő. Közben kérdezte, hogy jut el Blore-ba és hogy ő nem megy riksával, nem bizik bennük. Nagy nehezen eljutottunk a partra, ahol több tizezer ember állt a viz szélén több tömött sorban. Szite senki nem ment bele, a srácok is csak ruhában, nagy hullámok voltak, de mind ott álldogáltak és örömködtek. Hihetetlen volt!Jobbra és balra, ameddig a szem ellátott csak embertömegek a vizparton. Én is belemásztam egy kicsit, nagyon meleg vize volt. Közben jöttek a vattacukor, bumerángcsuzli, hal, lufi, furulya, fagyi,stb. árusok. Majd visszagyalogoltunk a városba, már sötét volt,de ugyanúgy izzadtunk végig. Elmentünk kajálni, de pont mellette volt egy mozi, igy inkább odamentünk. Egy tamil premier volt, roppant vicces. A mozi óriási nagy, rengeteg emberrel, elég sokat beszélgettek, de mondjuk Sam a legtöbbet, mert folyamatosan forditott nekem. Egy szerelmi történet volt a változatosság kedvéért, de már modernebb változat és nem is jöttek össze aztán. Arról szólt, miért nem értik meg egymást a fiúk és a lányok. Csak két betétdal, viedoklip volt benne, de naggyon durva. Az egyiknél olyan középkori harcos és kukluxklán keveréke ruhában voltak, fekete bőr, meg csucsos kalap és harcoltak a gonosszal, a nő meg fekete ruhában állt és izgult és énekelt mellettük. Aztán azt hitte mehalt a szerelme de mégsemJ A másiknál Melbourneben ugráltak a főtéren, hát nem tudom mit szólnak az ausztrálok a sok indiai filmhez. Különben a legtöbb filemt igyekeznek külföldön is forgatni, tök drága lehet, főleg a rengetegemberrel, igy vicces volt, hogy ott fagyoskodtak kispólóban Ausztráliában tánci közben. Utána jól megkajáltunk és életünkben először lekéstük a buszt!A riksás is rossz helyre vitt, meg messze is volt, meg későn is indultunk. De aztán nagy meglepetésemre a jegy felét visszaadták és találtunk AC buszra helyet!Pedig mindenki napokkal előtte kell hogy vegyen jegyet mindig.Hajnalban meg jött egy kocsi, ami hazavitt, a riksás kicsit drágán akart.
No comments:
Post a Comment