Apr. 28-29 Coimbatur – hindu esküvő
Apr.28-majus 6.
Ott tartottam, hogy csütörtökön ápr. 26án voltunk ebben ay ashramban, ami nem vallasos volt, hanem training centre, es jönnek ide ay amcsik egz 1ö hónapos kuryusra indiai kultúráról, vallásokról, és hát gyönyörű helyen van, tökéletes lenne szanatóriumnak,de iszonyat messze mindentől, el nem tudom képzelni mit csinálnak ott egy évig. De érdekes volt, bácsival megint beszélgettünk, hogy mit is akarok kezdeni magammal, állandóan kérdezi és hát itt teljesen összezavarodtam mit is csináljak, mert annyi sikersztorit látok és nem tudom nekem mi is hiányzik, hogy nem tartok ott ahol mások,meg mit is csináljak eleve és hát ő mindig gondolkodtat, hogy már ideje lenne kitalálnom. Meg mesélt a válásukról, ami errefele azért elég ritka.
Másnap este találkoztam Vathsannal a szinháznál és elmotoroztunk hozzá, annyira jó motorozni, főleg hogy nem nekem kell vezetnem, és összepakolt 10 perc alatt a másfél eves ittléte után, elbúcsúzott a barátaitól, egy tök aranyos, fiatal házaspár volt egy icipici babával, olyan 4-6 hónapos lehetett, a földön feküdt és itt a picibabáknak egy bőrzsinór van a derekukra kötve, néha nincs is rajtuk semmi más, pelenka sem,mert meleg van és tök kis kpasz volt és bámult az óriási fekete szemeivel, nagyon édes volt. Aztán visszakapta a depositot,ami itt tök sok és mentünk az esküvőre.
Hát nagyon vicces volt az éjszakai út.
Az út Coimbaturba roppant izgi volt. Ez a kisváros nincs annyira messze Bangaloretol, állitólag olyan 350 km re van, ami itt igazán nem sok, mégis a legkörülményesebb utam volt. Próbáltunk jegyet venni pár nappal előtte, a vonaton már nem volt és buszra is nehezen talált7unk,mert ez volt a 4 napos hosszú hétvége. (Nagyon örültem, mert a főnök, amikor épp mentem ki otthonról mondta, hogy nyugodtan jöhetek szerda reggel vissza, hétfő helyett, amikor már semmit nem lehetett megváltoztatni, ráadásul mindenki elment Mumbaiba, Hampiba, egy csomó messzi helyre, amire több mint 2 nap kell és evett a méreg egy jó ideig, hogy mehettem volna egy csomó helyre. Ő bezzeg kiakad, ha nem értesitem jó előre minden tervről.)
Szóval még kajáltunk indulás előtt, buszállomás nem nagyon volt, itt össze-vissza minden agency előtt indulnak buszok, az egész városban rengeteg ügynökség van, ez is valahol ki tudja hol volt. Olyan buszra sikerült csak jegyet venni, ami 3+2-es vagyis egyik oldalon 3 a másikon 2 szék van, van még 2+2-es, 2+1-es AC és regular változatban, na meg az alvós busz. Ennek ellenére, az első busz, amire fel kellett szállnunk 2+1-es volt, AC, gyönyörű óriási ülések rajta. Hát nem maradhattunk sokáig a buszon, 10 perc múlva szóltak, hogy aki Coimbaturba megy, az szálljon le és várjon egy másikra. A következő már szörnyű volt, de elég vicces is. Az olyan 3+3-as féle, tehát nem voltak külön személyre szóló ülések, csak mint a vonaton eg ypad és teljesen tele vol ta busz és rengeteg cucc a folyosón, úgyhogy csak azon keresztül lehetett mászni, végig őgy utaztuk az egy órát, hogy lábak a csomagokon. Valakik egy csomót késtek és az egész busz várt vmi utcában, és simán megvárták őket hiába voltunk már vagy 1 órás késésben. A legjobb az egészben az, hogy drágább volt ez a jegy, mint az alvós 700km-es, mert mindenki tudta,hogy nincs jegy igy hasra csapva minden nap egyre drágábban adták őket.Akik utánunk vették 2 nappal, még többet fizettek. Egy óra zötykölődés után megállt vmi autópálya féle és mező közepén, ahol ki kellett szállnunk és átszállni egy harmadikba, ami szintén 3+2-es volt, de legalább már személyes ülésekkel. Volt benne még egy óriási TV egy még óriásibb dobozban, ahol az életemben látott leghülyébb filmet mutatták. Tamil volt, mert Tamil Naduba mentünk és egy olyan szigetet mutattak, ahol törpenüvésű férfiak és óriási nők élnek együtt és egyszercsak partra vetődnek normális méretű férfiak. Borzasztó idióta volt, persze énekeltek is közben. Találkoztunk négy fiatallal, akik hétvégi trekkingre mentek, 3syor akkora táskával, mint Vathsan a másfél éves cuccával, és eleinte tök érdekesek voltak, fiatal doktorok,stb, de aztán elég bunkón szétszedte a térdem az egyik. Mert itt az a szokás, hogy a székeket olyan 30 fokos szögig letolják és roppantul nem érdekel senkit, hogy ki is ül mögötte és hogy elfér-e, meg meg sem kérdezik, hanem hirtelen hátracsapják a széket, és akkor ütött le a csávó. Mellettünk egy jó nagy darab ember ólt és szegény meg sem birt moccani és csak nézett hosszú percekig, hogy az előtte lévő srác haja nagyjából a szájában van. De nem szól tés végig csinálta az éjszakát. Azért persze aludtunk,mert én már borzasztó fáradt voltam. Közben éjjel arra ébredtem, hogy kilyukadt a kerék és kicserélték az összes emberrel a buszon. Sikerült 2 órát késnünk mindezek miatt, amikor a ceremónia már elkezdődött…reggel 7kor!
Akkor most külön leirom milyen az esküvő:
Indiában az esküvő az egyik legfontosabb társadalmi esemény egy család életében. Számos szokás és esküvői gyakorlat a nyugati kultúra számára nagyon forcsának, sőt néha elfogadhatatlannak tűnhet.Például régen gyakran már születésük után eljegyezték a gyerekeket és sok kislány 5-6 évesen vagy még hamarabb már házas volt. Ez nem azt jelentette, hogy a férjével együtt kellett volna élnie; otthon maradt, viszont gyakran a felnőtt férj meghalt. Ekkor a kislány özvegy maradt, ami még az érinthetetlenek státuszánál is rosszabb. Az özvegy ugyanis, ha nem veszi el elhunyt férjének testvére, vagy a férje testének elégetése során maga is a tűzbe vetette magát vagy egész életén keresztül bűnhődnie kellett, hogy túlélte a férjét. Az özvegyek leborotválják a fejüket és fehér szariban vannak, ami itt a gyász jele és szegényházakban élnek együtt a társadalom által teljesen megvetve. Természetesen India függetlenségével az Alkotmányban megtiltották ezt a gyakolratot is, de vidéken még ma is előfordul az özvegyek diszkriminációja. (ld. Water )
Ma már nem házasodnak gyerekek, de 14-15 év felett normális az esküvő. A szülők minél hamarabb el szeretnék adni lányukat, ugyanis a lány családjának akkora összeget kell fizetnie a fiú családjának, hogy sokan erre gyűjtenek egész életükben. Az esküvő összes költségét is a lány családjának kell állnia, ami általában 500-1000 fő meghivását jelenti. Emiatt az is gyakran előfordult, hogy egy szegény család akinek már sok gyermeke volt, rögtön születéskor megölte a kislányt, mert nem tudta volna kifizetni az esküvőjét.
A nyugati szemléletmóddal összeférhetetlen, hogy a házasságok nagy része a szülők által előre lerendezett házasság. Ami nálunk volt több mint 100 évvel ezelőtt, az itt még élő szokás és a legtöbbek által elfogadott. Bár vannak lázadozó fiatalok és szerelmi házasság is előfordul, furcsa módon nem csak vidéken és a kevésbé tanult emberek körében fordul ez elő, hanem diplomás, modern fiatalok is gyakran igy házasodnak.
Ráadásul a párválasztásban a legfontosabb szerepe a horoszkópnak van! Miután a „keritő”- aki manapság a család egy közeli barátja, de régen volt, aki csak ezzel foglalkozott – hoz egy listát a lehetséges jelöltekről, sok pénzért összevetik a két fiatal horoszkópját és ha nem illenek össze, nem is folytatják, a két fiatal nem is láthatta egymást.
Az esküvőn mindenkinek ott kell lennie és mindenki rokonának, ismerősének, barátjának is. Nem véletlenül jön össze az 500-1000 fős vendégsereg, akik India különböző, távoli részeiről is képesek eljönni a fontos eseményre. Miután az összes létező ismerős jelen volt az esküvőnél, a válás teljesen lehetetlen és elfogadhatatlan.
Az esküvő általában egy hétig tart az összes ceremóniával együtt, de a fő rész 2 napos, reggel 7-től késő estig.
Nem létezik olyan, hogy indiai esküvő, minden államban és kasztok szerint is mások a szokások. Egy észak-indiai esküvő teljesen eltérő hagyományokkal, étellel, ceremóniával zajlik le, mint egy dél-indiai.
Én egy dél-indiai, pontosabban tamil (mert államonként is változik), brahmin esküvőn vettem részt, igy erről tudok részletesen irni.
Egy elég idős jegyespár esküvőjén voltam, mindketten 30 körül voltak, ami itt azért elég ritka. Általában huszas éveik elején összeadják a fiatalokat, vagy egyetem után. A vőlegény egy IT cégnél dolgozik Bangaloreban, a menyasszony pedig épitészeti műrajz tanár, tehát eléggé tanult, modern emberek. Ennek ellenére nemhogy elrendezett házasság volt, hanem a párválasztás interneten keresztül történt horoszkóp alapján! Pedig még jófejek is voltak mind a ketten, nem tűnt úgy, hogy nagyon nehéz lenne párt találniuk.
Roppantul tetszett, hogy igy leegyszerűsitik az egész párválasztás, amig mi sok-sok évig, sok emberrel, szerelemmel, együttéléssel szenvedünk, ők csak beirják az adataikat az internetre és megvan a matchelés. Mint egy AIESEC traineeship. Lehet, hogy ezért ennyire jók az indiaiak a matchelésben_J Szóval, ha valakit érdekel, vagy már elege van a pasikból, nőkből, szenvedésekből, várakozásból : barathmatrimony.com valamint rengeteg másik, ami állandóan megjelenik nekem, amikor az emailjeimet olvasom. Bár a kaszthoz és a származási megyéhez nem tudom mit irnék be.
Bár ez a pár elég modern volt, de mindketten a legmagasabb kasztból, brahmin kasztból származtak és közülük a legritkább az, hogy valaki kaszton kivül házasodjon. Ugyan a kasztrendszer is be lett tiltva 60 évvel ezelőtt, a hagyomány még mindig ennyire él.
Tehát a párválasztásnál fontos a kaszt, a társadalmi státusz, a horoszkóp és valamennyire a kor, de az a legkevésbé.
Az összeillési horoszkóp – jardakam – egy nagyon bonyolult számitási folyamat és csak specializált asztrológusok tudják elvégezni. Minimum 15 összeillési faktort néznek meg és vannak fontosabbak és kevésbé fontosak, ezért ha mondjuk 10 már összeillik az elég jó arány. Ezenkivül 12 holdjel, 27 csillag alapján a számoknak is meg kell egyezniük.
Ha minden stimmel, a fiú családja a lány családjához megy, a szülők találkoznak egymással és a fiataloknak is megengednek egy rövid személyes beszélgetést, hogy megfelelnek-e egymásnak. Ilyenkor hoznak ajándékokat, virágot, gyümölcsöket, szárit. Ha mindenki elégedett, a házasság le van rendezve. Természetesen ha jó partiról van szó, a fiataloknak nem sok beleszólásuk van, hogy tetszik-e nekik a másik.
Ezek után jön az eljegyzés – laigna pathirikai -, ami szintén egy fontos ceremónia, de csak családi körben tartják. Általában a vőlegény házában tartják, jönnek a brahmin papok, „puja”-t vagyis áldozati szertartást végeznek és horoszkóppal kiszámitják melyik nap lenne a legkedvezőbb az esküvőre. Ezt hivják Nichayathartham-nak vagy Muhurtham-nak, ami az esküvő lefixálását jelenti. Majd megirják az első meghivókat. Ilyenkor is adnak ajándékokat, gyümölcsöt, ételt, virágot, szárit és a tehetősebbek ékszereket is.
Az esküvő fő része 2-3 napig tart, de már napokkal előtte megkezdődnek a szertartások.
Elsőzör is a család elmegy a házi istenének a templomába. Indiában nagyjából 333 millió isten van, ami persze lehet pár millióval több és kevesebb is, mert mindennek van istene és egyre újabbakat találnak ki. Amikor meghalt egy hires itteni szinész az emberek utcára vonultak és vérengzések voltak és azóta is úgy csodálják, mintha isten lenne, de ez történik a gurukkal is. Mindegyik családnak van egy saját istene, ami évszázadok óta a család istene, gyakran van a lakásban házi oltár is. Mindegyik istennek van egy vagy sok temploma, ezért az esküvő előtt elmennek imádkozni hozzá, áldozatot vinni, hogy szerencsésen sikerüljön a házasság.
Majd a vőlegéyn nagynénje meghivja a vőlegényt a lakására. Szent olajat tezs a fejére, megfürdeti, rituális ételeket és ajándékokat ad neki, ezzel lesz a fiúból vőlegény. Ezt hivják Naal kolamnak.
Ezek után a Pitthrus során az elhunyt családtagokat, ősöket imádják és hozzájuk imádkoznak.
Az esküvő előtti pénteken a nők és a menyasszony öszegyűlnek és megidézik az özvegyeket. A pap „Sumangali” – „férj előtt elhunyt” áldást ad a menyasszonyra, hogy nehogy özvegy sorsra jusson. Együtt imádkoznak, hogy a lány sumangali legyen.
A házasulandók háza előtt egy Muhurthakkalt raknak, ami egy feldiszitett bot, hogy mindenki lássa, hogy ebben a házban nagy dolog fog történni. Ezen kivül egy Pandhalt is raknak a ház elé, ami száraz kókuszlevelekből fonata.
Eljön az esküvő előtti nap – ezen már én is részt vettem, ami a Wrathamma, egy fajta böjtöléssel kezdődik. A házasulandók és szüleik nem esznek..nagyjából az ebédigJ Elméletileg az utolsó egy-két hétben a fiatal pár nem is találkozhatott egymással, előtte is csak egy párszor, attól függően mennyi idő az esküvő megszervezése, vagyis mikor van a megjósolt szerencsenap.
A helyszin többfele lehet, de általában egy óriási termet bérelnek, amit rengeteg virággal feldiszitenek a szervezők és hátul van akonyha, ahol folyamatosan főznek.
Több puja-val, vagyis áldozati szertartással kezdik, először külön a vőlegény és családja, valamint a menyasszony és családja. A vőlegény és apja egymás mellett ülnek, körülöttük a papok, anyuka mögöttük áll. Mantrákat mormognak, amik szent szavak, amik sokszori ismétlése jó hatással van és a középen lévő áldozati tűzbe dobják, amiket felajánlottak. Ezek gyümölcsök, virágok, ghee (itteni zsir,vaj féle), szandal füstölőket, esetleg szárit. Eltart egy pár óráig az áldozat-ahuti. Általában gyönyörű képeket raknak ki virágokból, valamitn felrajyolnak több kollamot, ami egy nagyon érdekes geometrikus virágrajz. Nagyon sok féle van belőle és itt délen minden nap mindenki a háza elé rajzol egyet.
Ezután a Jaanavasaam alatt elmennek együtt a templomba és az istenek előtt igéretet tesznek.
Közben a család, vendégek többszöri étekzésen mennek keresztül, van reggeli, ebédféle, délutáni étel, nagyjából mindig ugyanaz. Padok vannak sorba rakva és minden szék előtt egy banánlevél és egy fémpohárban viz. A vizből pár cseppet a levélre kell cseppenteni és lemosni. Aztán jönnek fémedényekkel és rakják a különböző pépeket, amik általában nagyon csipősek, főleg itt délen számomra ehetetlenül csipősek. Olzan 8-15 féle dolgot raknak a levélre, középen van a rizs, amivel össze lehet keverni a szűszokat és persze kézzel - szigorúan jobb kézzel, mivel a bal kezet WC papir hiján másra használják – enni. Eleinte nehéz, mert nem annyira szilárd étel és persze hosszú körmökkel elég lehetlen, de meg lehet tanulni. Adnak édes és nem csipős pépet is, mindenféle zöldségekből, általában telejsen hús nélkül. Aztán tejeskávé vagy tejes tea.
Délután folytatódnak a ceremóniák, most már a vőlegény és menyasszony is egy helyen ül a papokkal és szülőkkel és családtagokkal. A menyasszony fiutestvére a virágláncot a vőlegény nyakába akasztja, majd a vőlegény lánytestvére a menyasszony nyakába. Kap egy 9 inch hosszúságú szárit is, amivel ezután elvonul és felveszi.
Ezután jön a fogadás, amikor minden meghivott eljön, hogy gratuláljon az ifjú párnak és átadja az ajándékot. Nagyjából 3 óráig tartott, amig mindenki felment, átadta az ajándékot és lefényképezkedett a házasulandókkal és kb. 800-an jöttek el. Ők pedig állnak a reflektorfényben, izzadnak és mosolyognak a fotósnak. Adnak mindenféle ajándékot, de ha pénzt adnak akkor kerek szám+1 rúpiát kell adni, mert ez azt jelenti, hogy sose legyen vége a pénznek, hanem mindig több legyen.
Az ajándék átadása után mindenki átmegy a szomszéd terembe vacsorázni, ami kicsit ehetőbb és másfajta ételekből áll, mert az emberek mindenfelől jönnek. Olyan gyönyörű ételkompoziciókat készitettek, amikhez ugyan nem lehetett hozzányúlni, de nagyon szép volt. Igazi szobrokat készitettek zöldségekből és gyümölcsökből.
Az esküvő napján szintén kora reggel kezdődnek a ceremóniák.
Kasiyathirai-jal kezdődik. Kasi egy hely, Varanasit szimbolizálja, ami a legszentebb város Indiában, ide mindenkinek el kell zarándokolnia és az elhunytak hamvait is elméletileg csak a Gangeszbe, Varanasiban lehet szórni. Ezért van az, hogy ott úsznak a hullák és az emberek ennek ellenére mosakodnak és isznak belőle, rengetegen egyszerre, mert ha valaki a Gangeszbe tisztárra mossa magát megszabadul minden rossztól. Tehát a vőlegény elindul Kasiba, hogy megtisztuljon, itt vannak a guruk, szadhuk, remeték is, fel kivánja adni a világi életet és a spiritualizmusnak szentelni magát. Mivel hosszú útra megy, kezében van egy bot, egy legyező, az esernyőt a lány bátyja tartja a feje felett és még visz egy könyvet a hóna alatt, mert művelődni megy Kasiba. Megy az egész nésznép kifele és a kapuban a lány apja megállitja a vőlegényt és megkéri, hogy ne menjen Kasiba, hanem vegye el a lányát és ad még neki két tamarinddal beszinezett kókuszgolyót, ami sok jónak és a szoros kötésnek a jele.
Majd bemegy és a vőlegény virág girlandokat rak a menyasszony nyakára és viszont. Az elsőt még hagyják, a másodiknál viszont elhúzódzkodnak, játszanak, menekülnek és a másiknak el kell kapnia. A harmadiknál fel kéne emelniük egymást, de ez a pár ahhoz túlsúlyos lett volna.
Mivel az esküvőt legtöbb esetben gyerekkorban tartották a sok ceremónia unalmas volt a gyerek számára, ezért raktak bele játékokat is, hogy szórakozzanak. Ezért találták ki az „onjal”-t, hintajátékot. Ilyenkor a házasulandó pár leül egy hintára és hintázik, ami a 30 éves nagydarab pár esetében elég viccesen nézett ki. Nagyjából egy órán keresztül hintáznak, amig a család hölgytagjai különböző énekeket énekelnek, amiket előző nap irták át. Eredetleg Shiva és felesége Parvati nagyságáról szólnak, csak behelyettesitik a neveket a jegyesek neveivel.
Majd a Paalumpalamum alatt tejjel és banánnal összekevert rizsgolyókat háromszor a fejük körül körbe köröznek, amit a rossz szellemek elűzése édekében tesznek.
Ezekután jön az esküvői ceremónia, ami szintén egy puja. A fiúnak a lány apja rituálisan lemossa a lábát. A lány a 9 inches sariában az apja ölébe ül és megint átrakják a virággirlandokat. Közben a papok mormolták a mantrákat. A fiú láncot és kurkumás homlokpöttyöt rak a lány fejére. Majd kaszttól függően 3 csomót kötnek egy zsinórra a nyakukon. Ezután a vőlegény a lány lábujjára húzza a gyűrűt, mindkét lábon. Jellemzően a nőkről mindig tudni, hogy házasok-e, mert ha van 2 lábgyűrűje, bokalánca, a homloka tetején pötty és lánc, az mind a házasság jele. Mig a férfiak esetében semmi sem jelzi, hogy házas-e. Állitólag régen a férfiak lábán volt a gyűrű és a nők fején a pötty, azért, mert a nők szemlesütve jártak és igy mindketten meg tudták állapitani egymásról, hogy szabad-e a másik. Próbáltam nagyon koncentrálni, hogy melyik rész is az, ami valóban az esküvő, mint nálunk a gyűrű, meg a csók, meg az igen és a legtöbben akkor álltak oda fényképezni, amikor a csomót kötötték a másik nyakára. Szóval valószinűleg az. Természetesen csók vagy bármilyen fizikai kapcsolat lehetetlen lenne. Számomra elfogadhatatlan volt, hogy az egész esküvő során egyszer nem kérdezték meg őket, hogy akarják-e feleségül, férjül a másikat. Erre azt a választ kaptam, hogy ez már a háztűznéző és megfelelő horoszkóp esetén eldőlt, akkor egyeztek bele a házzaságba.
Az esküvő végén még a család két nő tagja egy tamarind, zöldcitrom keverékű piros folyadékot egy tálcán köröztek a pár előtt. Ez az „arati”, aminek az a célja, hogy az irigyek rossz kivánságait elűzze.
Ezzel nagyjából vége lett az esküvő ezen részének, de lehet, hogy sok részletről lemaradtam. Természetesen a házasulandók sem tudják mikor mit kell csinálni, annyira bonyolult, de mindig ott vannak a papok, akik mondják, hogy most rakd a tűzbe, rakd a nyakába, ők meg elég elveszettnek látszanak, hogy most mi is van.
Pár órával később, az ebéd után jöttek a vicces játékok, amik szintén a régen gyerekkorban házasulandók miatt votak. Fogtak egy kókuszgolyót és ki kellett szedni a másik kezésből, gondolom annak a próbája, hogy ki lesz az úr a háznál, ami mondjuk Indiában nem kérdéses. Kellett még táncolniuk, ami ebben az esetben tragikus volt és még más énekek voltak.
Az egész esküvő alatt többször átöltöztek, 5-6 fajta szári volt a menyaszonyon. Manapság két napba sűritik az esküvőt, de régen egy ceremónia volt egy napra.
A költségekről pedig kikérdeztem a lány anyját, hisz ők fizettek mindent. 400 ezer rúpia volt a bérlés és az ételek, diszités, minden, ami kb. 1,5 millió Ft (nagyjából 5-6 millió Ft értékben ). A papok 20 ezer rupiát kaptak, 80 ezer Ft. Ezenkivül sok ezüst étkészletet és ékszereket ajándékoztak a fiatal párnak.
Szombat délután, két ceremónia között elmentünk egy igazi ashramba és nagyon nagy élmény volt.Az ashramok azok a szent helyek, ahol vagy valami guru van, vagy csak egy meditációs központ,vagy vallási, de inkább csak spirituális minden valláson kivül, illetve belül. Ez Shiva lingamos ashram volt, mégis a bejáratnál egymás fölé volt rajzolva a kereszt, a félhold és a hinduizmus jele is.
Nekünk az időpont miatt fel kellett cserélnünk a sorrendet, de különben úgy kell, hogy először is az ember a kocsijában hagyja a cipőjét, mindegy, hogy forró föld meg kő van csak. Bent lerakja a táskáját és körbesétál mezitláb a forró földön, épp egy nagy épitkezés közepe volt. Nem tudom honnan, de sok pénzük kell,hogy legyen,mert egy óriási templomot épitenek.
Mielőtt az ember belép a shiva lingamhoz, meg kell, hogy tisztuljon. Erre a célra épitettek egy nagyon magas falú termet, ahol vizesésként aláhull a viz. Eg yóriási medence van lent, aminek a közepén merkur fém kőbe zárva. Ez egy roppant drága folyékony fém. Le kell menni kb. 50 lépcsőn és ott található a medence. Kint a helyi szerzetes elmagyarázott mindent, majd lementünk, de csak térdig állhattunk a jóhatású hideg vizben. A teljes fürdőzéshez, tisztuláshoz kellett volna váltóruhát vinni.
Ezután beléptünk a nagyon suemt helyre, egy oriási szobor van a tetején.
Tehát miután rituálisan megfürdőztél a merkúros vizesésben és visszagyalogoltál a lépcsőn, beléphetsz a szentélybe. A két gyerek, akikkel voltunk kicsit elrontották a meghitt hangulatot a hűvös lábáztatás és a levegőben áramló szent vibrálás közben, mert örültek a viznek és össze-vissza pancsoltak, amikor ki is volt irva, hogy szigorúan csöndben kell lenni. Közben találkoztunk egy orosz lánnyal,aki másféléve van ott, annyira tetszik neki.
Megint körözni kellett egyet gyalog az a forró épitkezéses földön és a bejárat előtt vettünk lótuszvirágot, amik le voltak vágva és két lány nyitogatta a szirmaikat. Egy félkupola alakú terem volt, visszahnos, kőből, középen az óriási Shiva lingam. Ez Shivanak a jele és egy óriási falloszt jelképez, meg annak a kiforditottját, ez állitólag a női változat volt. Egy kőalapzaton van, körülötte viz, abba raktuk a lótuszvirágokat. Aztán egy 20 perces zenei meditáció következett, amit nem igazi hangszerekkel csináltak, hanem különböző eszközökből hangokat váltottak ki. Pl. Egy fmedényben köröztek egy fémrúddal és a vibrálás hangot adott ki, vmit ütögettek, csörögtek, és folyamatosan kapcsolódtak be a hagszerek, majd folyamatosan kapcsolódtak ki. Nagyon szép volt és sikerült elaludni, nyilván én már napok óta hulla voltam.
Aztán még elmentünk az Aum=Óm – os meditációs kurzusra. Eg yicipici kőszobában ült rengeteg ember, kb. 50 diáklány ugyanolyan ruhában, nem is tudtam őket megkülönböztetni. Leültünk a földre és vártunk, hogy a szemben ülő szerzetes ruhás guruféle kinyissa a szemét és megszólaljon. Hát nem tette meg, de bejött egy másik, talán tanitvány és elkezdett magyarázni, hogy akkor most mi is fog következni. Tehát az AUM, a legszentebb szótag. Az örökkévalóság óta létezik,mindennek az alapja. Mert ugye a világon minden tárgy és molekula vibrál, folyamatosan, láthatatlanul vibrál, csak mi nem vagyunk képesek ezen a frekvencián érzékelni. Tehát az egész világ egy vibrálás. Ezt pedig ennek a három szótagnak a kiejtésével lehet elérni. Ezek mindent kifejeznek, ami létezik. Az „a” a gyomorból jön, az „u” a mellkast rezegteti meg, az „m” pedig a fejet. ÉS bemutatta hogy kell, majd a másik olyan 10 percen keresztül mutatta hogyan is kell kiejteni és vibráltatni az aum szótagot. Ajánlatos naponta 2x15 percig végezni ezt a fajta meditációt, közben semmire nem kell gondolni, jön magától ugy is és nem veszélyes, ha közben elkalandozunk. Főleg az izgága nyugtalanoknak és a bőbeszédűeknek jó ez a gyakorlat. Ezután mi is elkezdtük a gyakorlatot és kb. 20 percen keresztül mindenki orditotta, hogy AUM, nem nagyon értettem miért kellett egymást tulkiabálni, mintha nem is erről lett volna szó. De nagyon érdekes volt.Sajnos azóta még nem volt időm gyakorolni, mert elég nehéz egyedül lenni annyira, hogy senkit e zavarjon az Omozás.
Az Omrol már irtam, hogy egy nagyon szép szanszkrit betű és ugye az Om beachen voltunk Gokarnán is.
Aztán vettem méga gururól egy képet, aki annyira busy az utazásaival, hogy sajnos még nem sikerült találkoznom eggyel sem, mindig mennek vhova. Szai Baba, a nagyon hires épp nyaral állitolag Kodaikanalnal, mert ott hűvösebb van, a többeik állitólag tanitanak össze-vissza.
Majd visszamentünk az esküvőre. Az esti „party” után, ahol végre ehető kaja volt és összeismerkedtem a menyasszony diákjaival, akiknek előző nap volt az uccsó vizsgájuk ésmost örültek a nyári szünetnek, szóval elmentünk Vathsannal egy nyugisabb helyre. Szegény már 6 éve nem lakik otthon és most fél12-ig kapott kimenőtJGyorsan el is szivott egy cigit annak örömére, hogy kibirta anapot, mert ahhoz képest, hogy kb. Félévente találkozka családjval és ellene van az összes ilyen cerimóniának, kasztnak,stb. Egész rendesen ugrált egész nap és fogadta a vendégeket. Találtunk egy 24orás hotel cafeteriat, ahol persze roppant hideg AC ment és beszélgettünk, hogy milyen is lesz az utja, mit szeretne megtalálni, elérni, meg utána mi lesz. Aztán hazafele én vezettem a scootert!!!Nagyon boldog voltam, hogy sikerült, bár nem tudom, mire, mert egy lélek nem volt az utcán. Másnap, amikor forgalomban próbálkoztam, hamar leálltam, mert nem birtam átmenni az utca másik végére. Ugyhogy csak a baloldali vezetésre kellett figyelni, meghát 2-en voltunk. Csak a kapu előtt, megállás után dőltem felJ Még épp időben hazaértünk, már mind feküdtek, 7en voltunk a 3 szobában, ugyhogy éna lányok szobájában a földön aludtam. És komolyan, kevésbé volt kemény, mint az ágyak, mert itt ilyen nagyon hülye kemény matracok vannak.
Másnap ugye esküvő, közben nappal még elmentünk nagypapához, aki 90 pár éves, borzasztó sovány, nagyi kicsit elég vaksi, nem is nagyon tudják ellátni magukat, de nem hagynak senkit segiteni. Apuka különben félkaru, vmi balesete volt, ugyhogy vezetni sem tud. Anyuka, meg mindennek a középpontja volt, össze-vissza rohangált, szervezkedett, irányitott és ő aztán tudta, mikor mi történik. A hugica, Jayashri pedig nagyon aranyos volt, 16-17 éves, jofej, szép, okos, lhet megy Szingapurba most hogy befejezi a gimit, pont az esküvő alatt volt egy felvételi vizsgájuk és profi néptáncol, ami szintén oylan kathakali féle, egy történetre mozgatják kezük, fejük, testük, eljátszák és ő annyira jó, hogy felvétele is lesz. Másik nagyi velük lakik, általában a földön fekve nézte aTV-t, jó nagy darab nagyi volt. En már az esküvő vége felé elmentem aludni a vőlegény szobájába, nem birtam,közben szétcsuszot szári, úgyhogy le is vettem, pedig akkor reggel csavarták rám. Este még elmentünk fagyizni, aztán és buszra szálltam és egyedül visszautaztam Bangaloreba.
Nagyon szomorú voltam, mert végre találtam valakit, akivel nagyon jókat tudtam beszélgetni és valószinűleg örökre nem fogom látni és az egész várost olyan üresnek éreztem, meg olyan elhagyatottnak magam.
Apr.28-majus 6.
Ott tartottam, hogy csütörtökön ápr. 26án voltunk ebben ay ashramban, ami nem vallasos volt, hanem training centre, es jönnek ide ay amcsik egz 1ö hónapos kuryusra indiai kultúráról, vallásokról, és hát gyönyörű helyen van, tökéletes lenne szanatóriumnak,de iszonyat messze mindentől, el nem tudom képzelni mit csinálnak ott egy évig. De érdekes volt, bácsival megint beszélgettünk, hogy mit is akarok kezdeni magammal, állandóan kérdezi és hát itt teljesen összezavarodtam mit is csináljak, mert annyi sikersztorit látok és nem tudom nekem mi is hiányzik, hogy nem tartok ott ahol mások,meg mit is csináljak eleve és hát ő mindig gondolkodtat, hogy már ideje lenne kitalálnom. Meg mesélt a válásukról, ami errefele azért elég ritka.
Másnap este találkoztam Vathsannal a szinháznál és elmotoroztunk hozzá, annyira jó motorozni, főleg hogy nem nekem kell vezetnem, és összepakolt 10 perc alatt a másfél eves ittléte után, elbúcsúzott a barátaitól, egy tök aranyos, fiatal házaspár volt egy icipici babával, olyan 4-6 hónapos lehetett, a földön feküdt és itt a picibabáknak egy bőrzsinór van a derekukra kötve, néha nincs is rajtuk semmi más, pelenka sem,mert meleg van és tök kis kpasz volt és bámult az óriási fekete szemeivel, nagyon édes volt. Aztán visszakapta a depositot,ami itt tök sok és mentünk az esküvőre.
Hát nagyon vicces volt az éjszakai út.
Az út Coimbaturba roppant izgi volt. Ez a kisváros nincs annyira messze Bangaloretol, állitólag olyan 350 km re van, ami itt igazán nem sok, mégis a legkörülményesebb utam volt. Próbáltunk jegyet venni pár nappal előtte, a vonaton már nem volt és buszra is nehezen talált7unk,mert ez volt a 4 napos hosszú hétvége. (Nagyon örültem, mert a főnök, amikor épp mentem ki otthonról mondta, hogy nyugodtan jöhetek szerda reggel vissza, hétfő helyett, amikor már semmit nem lehetett megváltoztatni, ráadásul mindenki elment Mumbaiba, Hampiba, egy csomó messzi helyre, amire több mint 2 nap kell és evett a méreg egy jó ideig, hogy mehettem volna egy csomó helyre. Ő bezzeg kiakad, ha nem értesitem jó előre minden tervről.)
Szóval még kajáltunk indulás előtt, buszállomás nem nagyon volt, itt össze-vissza minden agency előtt indulnak buszok, az egész városban rengeteg ügynökség van, ez is valahol ki tudja hol volt. Olyan buszra sikerült csak jegyet venni, ami 3+2-es vagyis egyik oldalon 3 a másikon 2 szék van, van még 2+2-es, 2+1-es AC és regular változatban, na meg az alvós busz. Ennek ellenére, az első busz, amire fel kellett szállnunk 2+1-es volt, AC, gyönyörű óriási ülések rajta. Hát nem maradhattunk sokáig a buszon, 10 perc múlva szóltak, hogy aki Coimbaturba megy, az szálljon le és várjon egy másikra. A következő már szörnyű volt, de elég vicces is. Az olyan 3+3-as féle, tehát nem voltak külön személyre szóló ülések, csak mint a vonaton eg ypad és teljesen tele vol ta busz és rengeteg cucc a folyosón, úgyhogy csak azon keresztül lehetett mászni, végig őgy utaztuk az egy órát, hogy lábak a csomagokon. Valakik egy csomót késtek és az egész busz várt vmi utcában, és simán megvárták őket hiába voltunk már vagy 1 órás késésben. A legjobb az egészben az, hogy drágább volt ez a jegy, mint az alvós 700km-es, mert mindenki tudta,hogy nincs jegy igy hasra csapva minden nap egyre drágábban adták őket.Akik utánunk vették 2 nappal, még többet fizettek. Egy óra zötykölődés után megállt vmi autópálya féle és mező közepén, ahol ki kellett szállnunk és átszállni egy harmadikba, ami szintén 3+2-es volt, de legalább már személyes ülésekkel. Volt benne még egy óriási TV egy még óriásibb dobozban, ahol az életemben látott leghülyébb filmet mutatták. Tamil volt, mert Tamil Naduba mentünk és egy olyan szigetet mutattak, ahol törpenüvésű férfiak és óriási nők élnek együtt és egyszercsak partra vetődnek normális méretű férfiak. Borzasztó idióta volt, persze énekeltek is közben. Találkoztunk négy fiatallal, akik hétvégi trekkingre mentek, 3syor akkora táskával, mint Vathsan a másfél éves cuccával, és eleinte tök érdekesek voltak, fiatal doktorok,stb, de aztán elég bunkón szétszedte a térdem az egyik. Mert itt az a szokás, hogy a székeket olyan 30 fokos szögig letolják és roppantul nem érdekel senkit, hogy ki is ül mögötte és hogy elfér-e, meg meg sem kérdezik, hanem hirtelen hátracsapják a széket, és akkor ütött le a csávó. Mellettünk egy jó nagy darab ember ólt és szegény meg sem birt moccani és csak nézett hosszú percekig, hogy az előtte lévő srác haja nagyjából a szájában van. De nem szól tés végig csinálta az éjszakát. Azért persze aludtunk,mert én már borzasztó fáradt voltam. Közben éjjel arra ébredtem, hogy kilyukadt a kerék és kicserélték az összes emberrel a buszon. Sikerült 2 órát késnünk mindezek miatt, amikor a ceremónia már elkezdődött…reggel 7kor!
Akkor most külön leirom milyen az esküvő:
Indiában az esküvő az egyik legfontosabb társadalmi esemény egy család életében. Számos szokás és esküvői gyakorlat a nyugati kultúra számára nagyon forcsának, sőt néha elfogadhatatlannak tűnhet.Például régen gyakran már születésük után eljegyezték a gyerekeket és sok kislány 5-6 évesen vagy még hamarabb már házas volt. Ez nem azt jelentette, hogy a férjével együtt kellett volna élnie; otthon maradt, viszont gyakran a felnőtt férj meghalt. Ekkor a kislány özvegy maradt, ami még az érinthetetlenek státuszánál is rosszabb. Az özvegy ugyanis, ha nem veszi el elhunyt férjének testvére, vagy a férje testének elégetése során maga is a tűzbe vetette magát vagy egész életén keresztül bűnhődnie kellett, hogy túlélte a férjét. Az özvegyek leborotválják a fejüket és fehér szariban vannak, ami itt a gyász jele és szegényházakban élnek együtt a társadalom által teljesen megvetve. Természetesen India függetlenségével az Alkotmányban megtiltották ezt a gyakolratot is, de vidéken még ma is előfordul az özvegyek diszkriminációja. (ld. Water )
Ma már nem házasodnak gyerekek, de 14-15 év felett normális az esküvő. A szülők minél hamarabb el szeretnék adni lányukat, ugyanis a lány családjának akkora összeget kell fizetnie a fiú családjának, hogy sokan erre gyűjtenek egész életükben. Az esküvő összes költségét is a lány családjának kell állnia, ami általában 500-1000 fő meghivását jelenti. Emiatt az is gyakran előfordult, hogy egy szegény család akinek már sok gyermeke volt, rögtön születéskor megölte a kislányt, mert nem tudta volna kifizetni az esküvőjét.
A nyugati szemléletmóddal összeférhetetlen, hogy a házasságok nagy része a szülők által előre lerendezett házasság. Ami nálunk volt több mint 100 évvel ezelőtt, az itt még élő szokás és a legtöbbek által elfogadott. Bár vannak lázadozó fiatalok és szerelmi házasság is előfordul, furcsa módon nem csak vidéken és a kevésbé tanult emberek körében fordul ez elő, hanem diplomás, modern fiatalok is gyakran igy házasodnak.
Ráadásul a párválasztásban a legfontosabb szerepe a horoszkópnak van! Miután a „keritő”- aki manapság a család egy közeli barátja, de régen volt, aki csak ezzel foglalkozott – hoz egy listát a lehetséges jelöltekről, sok pénzért összevetik a két fiatal horoszkópját és ha nem illenek össze, nem is folytatják, a két fiatal nem is láthatta egymást.
Az esküvőn mindenkinek ott kell lennie és mindenki rokonának, ismerősének, barátjának is. Nem véletlenül jön össze az 500-1000 fős vendégsereg, akik India különböző, távoli részeiről is képesek eljönni a fontos eseményre. Miután az összes létező ismerős jelen volt az esküvőnél, a válás teljesen lehetetlen és elfogadhatatlan.
Az esküvő általában egy hétig tart az összes ceremóniával együtt, de a fő rész 2 napos, reggel 7-től késő estig.
Nem létezik olyan, hogy indiai esküvő, minden államban és kasztok szerint is mások a szokások. Egy észak-indiai esküvő teljesen eltérő hagyományokkal, étellel, ceremóniával zajlik le, mint egy dél-indiai.
Én egy dél-indiai, pontosabban tamil (mert államonként is változik), brahmin esküvőn vettem részt, igy erről tudok részletesen irni.
Egy elég idős jegyespár esküvőjén voltam, mindketten 30 körül voltak, ami itt azért elég ritka. Általában huszas éveik elején összeadják a fiatalokat, vagy egyetem után. A vőlegény egy IT cégnél dolgozik Bangaloreban, a menyasszony pedig épitészeti műrajz tanár, tehát eléggé tanult, modern emberek. Ennek ellenére nemhogy elrendezett házasság volt, hanem a párválasztás interneten keresztül történt horoszkóp alapján! Pedig még jófejek is voltak mind a ketten, nem tűnt úgy, hogy nagyon nehéz lenne párt találniuk.
Roppantul tetszett, hogy igy leegyszerűsitik az egész párválasztás, amig mi sok-sok évig, sok emberrel, szerelemmel, együttéléssel szenvedünk, ők csak beirják az adataikat az internetre és megvan a matchelés. Mint egy AIESEC traineeship. Lehet, hogy ezért ennyire jók az indiaiak a matchelésben_J Szóval, ha valakit érdekel, vagy már elege van a pasikból, nőkből, szenvedésekből, várakozásból : barathmatrimony.com valamint rengeteg másik, ami állandóan megjelenik nekem, amikor az emailjeimet olvasom. Bár a kaszthoz és a származási megyéhez nem tudom mit irnék be.
Bár ez a pár elég modern volt, de mindketten a legmagasabb kasztból, brahmin kasztból származtak és közülük a legritkább az, hogy valaki kaszton kivül házasodjon. Ugyan a kasztrendszer is be lett tiltva 60 évvel ezelőtt, a hagyomány még mindig ennyire él.
Tehát a párválasztásnál fontos a kaszt, a társadalmi státusz, a horoszkóp és valamennyire a kor, de az a legkevésbé.
Az összeillési horoszkóp – jardakam – egy nagyon bonyolult számitási folyamat és csak specializált asztrológusok tudják elvégezni. Minimum 15 összeillési faktort néznek meg és vannak fontosabbak és kevésbé fontosak, ezért ha mondjuk 10 már összeillik az elég jó arány. Ezenkivül 12 holdjel, 27 csillag alapján a számoknak is meg kell egyezniük.
Ha minden stimmel, a fiú családja a lány családjához megy, a szülők találkoznak egymással és a fiataloknak is megengednek egy rövid személyes beszélgetést, hogy megfelelnek-e egymásnak. Ilyenkor hoznak ajándékokat, virágot, gyümölcsöket, szárit. Ha mindenki elégedett, a házasság le van rendezve. Természetesen ha jó partiról van szó, a fiataloknak nem sok beleszólásuk van, hogy tetszik-e nekik a másik.
Ezek után jön az eljegyzés – laigna pathirikai -, ami szintén egy fontos ceremónia, de csak családi körben tartják. Általában a vőlegény házában tartják, jönnek a brahmin papok, „puja”-t vagyis áldozati szertartást végeznek és horoszkóppal kiszámitják melyik nap lenne a legkedvezőbb az esküvőre. Ezt hivják Nichayathartham-nak vagy Muhurtham-nak, ami az esküvő lefixálását jelenti. Majd megirják az első meghivókat. Ilyenkor is adnak ajándékokat, gyümölcsöt, ételt, virágot, szárit és a tehetősebbek ékszereket is.
Az esküvő fő része 2-3 napig tart, de már napokkal előtte megkezdődnek a szertartások.
Elsőzör is a család elmegy a házi istenének a templomába. Indiában nagyjából 333 millió isten van, ami persze lehet pár millióval több és kevesebb is, mert mindennek van istene és egyre újabbakat találnak ki. Amikor meghalt egy hires itteni szinész az emberek utcára vonultak és vérengzések voltak és azóta is úgy csodálják, mintha isten lenne, de ez történik a gurukkal is. Mindegyik családnak van egy saját istene, ami évszázadok óta a család istene, gyakran van a lakásban házi oltár is. Mindegyik istennek van egy vagy sok temploma, ezért az esküvő előtt elmennek imádkozni hozzá, áldozatot vinni, hogy szerencsésen sikerüljön a házasság.
Majd a vőlegéyn nagynénje meghivja a vőlegényt a lakására. Szent olajat tezs a fejére, megfürdeti, rituális ételeket és ajándékokat ad neki, ezzel lesz a fiúból vőlegény. Ezt hivják Naal kolamnak.
Ezek után a Pitthrus során az elhunyt családtagokat, ősöket imádják és hozzájuk imádkoznak.
Az esküvő előtti pénteken a nők és a menyasszony öszegyűlnek és megidézik az özvegyeket. A pap „Sumangali” – „férj előtt elhunyt” áldást ad a menyasszonyra, hogy nehogy özvegy sorsra jusson. Együtt imádkoznak, hogy a lány sumangali legyen.
A házasulandók háza előtt egy Muhurthakkalt raknak, ami egy feldiszitett bot, hogy mindenki lássa, hogy ebben a házban nagy dolog fog történni. Ezen kivül egy Pandhalt is raknak a ház elé, ami száraz kókuszlevelekből fonata.
Eljön az esküvő előtti nap – ezen már én is részt vettem, ami a Wrathamma, egy fajta böjtöléssel kezdődik. A házasulandók és szüleik nem esznek..nagyjából az ebédigJ Elméletileg az utolsó egy-két hétben a fiatal pár nem is találkozhatott egymással, előtte is csak egy párszor, attól függően mennyi idő az esküvő megszervezése, vagyis mikor van a megjósolt szerencsenap.
A helyszin többfele lehet, de általában egy óriási termet bérelnek, amit rengeteg virággal feldiszitenek a szervezők és hátul van akonyha, ahol folyamatosan főznek.
Több puja-val, vagyis áldozati szertartással kezdik, először külön a vőlegény és családja, valamint a menyasszony és családja. A vőlegény és apja egymás mellett ülnek, körülöttük a papok, anyuka mögöttük áll. Mantrákat mormognak, amik szent szavak, amik sokszori ismétlése jó hatással van és a középen lévő áldozati tűzbe dobják, amiket felajánlottak. Ezek gyümölcsök, virágok, ghee (itteni zsir,vaj féle), szandal füstölőket, esetleg szárit. Eltart egy pár óráig az áldozat-ahuti. Általában gyönyörű képeket raknak ki virágokból, valamitn felrajyolnak több kollamot, ami egy nagyon érdekes geometrikus virágrajz. Nagyon sok féle van belőle és itt délen minden nap mindenki a háza elé rajzol egyet.
Ezután a Jaanavasaam alatt elmennek együtt a templomba és az istenek előtt igéretet tesznek.
Közben a család, vendégek többszöri étekzésen mennek keresztül, van reggeli, ebédféle, délutáni étel, nagyjából mindig ugyanaz. Padok vannak sorba rakva és minden szék előtt egy banánlevél és egy fémpohárban viz. A vizből pár cseppet a levélre kell cseppenteni és lemosni. Aztán jönnek fémedényekkel és rakják a különböző pépeket, amik általában nagyon csipősek, főleg itt délen számomra ehetetlenül csipősek. Olzan 8-15 féle dolgot raknak a levélre, középen van a rizs, amivel össze lehet keverni a szűszokat és persze kézzel - szigorúan jobb kézzel, mivel a bal kezet WC papir hiján másra használják – enni. Eleinte nehéz, mert nem annyira szilárd étel és persze hosszú körmökkel elég lehetlen, de meg lehet tanulni. Adnak édes és nem csipős pépet is, mindenféle zöldségekből, általában telejsen hús nélkül. Aztán tejeskávé vagy tejes tea.
Délután folytatódnak a ceremóniák, most már a vőlegény és menyasszony is egy helyen ül a papokkal és szülőkkel és családtagokkal. A menyasszony fiutestvére a virágláncot a vőlegény nyakába akasztja, majd a vőlegény lánytestvére a menyasszony nyakába. Kap egy 9 inch hosszúságú szárit is, amivel ezután elvonul és felveszi.
Ezután jön a fogadás, amikor minden meghivott eljön, hogy gratuláljon az ifjú párnak és átadja az ajándékot. Nagyjából 3 óráig tartott, amig mindenki felment, átadta az ajándékot és lefényképezkedett a házasulandókkal és kb. 800-an jöttek el. Ők pedig állnak a reflektorfényben, izzadnak és mosolyognak a fotósnak. Adnak mindenféle ajándékot, de ha pénzt adnak akkor kerek szám+1 rúpiát kell adni, mert ez azt jelenti, hogy sose legyen vége a pénznek, hanem mindig több legyen.
Az ajándék átadása után mindenki átmegy a szomszéd terembe vacsorázni, ami kicsit ehetőbb és másfajta ételekből áll, mert az emberek mindenfelől jönnek. Olyan gyönyörű ételkompoziciókat készitettek, amikhez ugyan nem lehetett hozzányúlni, de nagyon szép volt. Igazi szobrokat készitettek zöldségekből és gyümölcsökből.
Az esküvő napján szintén kora reggel kezdődnek a ceremóniák.
Kasiyathirai-jal kezdődik. Kasi egy hely, Varanasit szimbolizálja, ami a legszentebb város Indiában, ide mindenkinek el kell zarándokolnia és az elhunytak hamvait is elméletileg csak a Gangeszbe, Varanasiban lehet szórni. Ezért van az, hogy ott úsznak a hullák és az emberek ennek ellenére mosakodnak és isznak belőle, rengetegen egyszerre, mert ha valaki a Gangeszbe tisztárra mossa magát megszabadul minden rossztól. Tehát a vőlegény elindul Kasiba, hogy megtisztuljon, itt vannak a guruk, szadhuk, remeték is, fel kivánja adni a világi életet és a spiritualizmusnak szentelni magát. Mivel hosszú útra megy, kezében van egy bot, egy legyező, az esernyőt a lány bátyja tartja a feje felett és még visz egy könyvet a hóna alatt, mert művelődni megy Kasiba. Megy az egész nésznép kifele és a kapuban a lány apja megállitja a vőlegényt és megkéri, hogy ne menjen Kasiba, hanem vegye el a lányát és ad még neki két tamarinddal beszinezett kókuszgolyót, ami sok jónak és a szoros kötésnek a jele.
Majd bemegy és a vőlegény virág girlandokat rak a menyasszony nyakára és viszont. Az elsőt még hagyják, a másodiknál viszont elhúzódzkodnak, játszanak, menekülnek és a másiknak el kell kapnia. A harmadiknál fel kéne emelniük egymást, de ez a pár ahhoz túlsúlyos lett volna.
Mivel az esküvőt legtöbb esetben gyerekkorban tartották a sok ceremónia unalmas volt a gyerek számára, ezért raktak bele játékokat is, hogy szórakozzanak. Ezért találták ki az „onjal”-t, hintajátékot. Ilyenkor a házasulandó pár leül egy hintára és hintázik, ami a 30 éves nagydarab pár esetében elég viccesen nézett ki. Nagyjából egy órán keresztül hintáznak, amig a család hölgytagjai különböző énekeket énekelnek, amiket előző nap irták át. Eredetleg Shiva és felesége Parvati nagyságáról szólnak, csak behelyettesitik a neveket a jegyesek neveivel.
Majd a Paalumpalamum alatt tejjel és banánnal összekevert rizsgolyókat háromszor a fejük körül körbe köröznek, amit a rossz szellemek elűzése édekében tesznek.
Ezekután jön az esküvői ceremónia, ami szintén egy puja. A fiúnak a lány apja rituálisan lemossa a lábát. A lány a 9 inches sariában az apja ölébe ül és megint átrakják a virággirlandokat. Közben a papok mormolták a mantrákat. A fiú láncot és kurkumás homlokpöttyöt rak a lány fejére. Majd kaszttól függően 3 csomót kötnek egy zsinórra a nyakukon. Ezután a vőlegény a lány lábujjára húzza a gyűrűt, mindkét lábon. Jellemzően a nőkről mindig tudni, hogy házasok-e, mert ha van 2 lábgyűrűje, bokalánca, a homloka tetején pötty és lánc, az mind a házasság jele. Mig a férfiak esetében semmi sem jelzi, hogy házas-e. Állitólag régen a férfiak lábán volt a gyűrű és a nők fején a pötty, azért, mert a nők szemlesütve jártak és igy mindketten meg tudták állapitani egymásról, hogy szabad-e a másik. Próbáltam nagyon koncentrálni, hogy melyik rész is az, ami valóban az esküvő, mint nálunk a gyűrű, meg a csók, meg az igen és a legtöbben akkor álltak oda fényképezni, amikor a csomót kötötték a másik nyakára. Szóval valószinűleg az. Természetesen csók vagy bármilyen fizikai kapcsolat lehetetlen lenne. Számomra elfogadhatatlan volt, hogy az egész esküvő során egyszer nem kérdezték meg őket, hogy akarják-e feleségül, férjül a másikat. Erre azt a választ kaptam, hogy ez már a háztűznéző és megfelelő horoszkóp esetén eldőlt, akkor egyeztek bele a házzaságba.
Az esküvő végén még a család két nő tagja egy tamarind, zöldcitrom keverékű piros folyadékot egy tálcán köröztek a pár előtt. Ez az „arati”, aminek az a célja, hogy az irigyek rossz kivánságait elűzze.
Ezzel nagyjából vége lett az esküvő ezen részének, de lehet, hogy sok részletről lemaradtam. Természetesen a házasulandók sem tudják mikor mit kell csinálni, annyira bonyolult, de mindig ott vannak a papok, akik mondják, hogy most rakd a tűzbe, rakd a nyakába, ők meg elég elveszettnek látszanak, hogy most mi is van.
Pár órával később, az ebéd után jöttek a vicces játékok, amik szintén a régen gyerekkorban házasulandók miatt votak. Fogtak egy kókuszgolyót és ki kellett szedni a másik kezésből, gondolom annak a próbája, hogy ki lesz az úr a háznál, ami mondjuk Indiában nem kérdéses. Kellett még táncolniuk, ami ebben az esetben tragikus volt és még más énekek voltak.
Az egész esküvő alatt többször átöltöztek, 5-6 fajta szári volt a menyaszonyon. Manapság két napba sűritik az esküvőt, de régen egy ceremónia volt egy napra.
A költségekről pedig kikérdeztem a lány anyját, hisz ők fizettek mindent. 400 ezer rúpia volt a bérlés és az ételek, diszités, minden, ami kb. 1,5 millió Ft (nagyjából 5-6 millió Ft értékben ). A papok 20 ezer rupiát kaptak, 80 ezer Ft. Ezenkivül sok ezüst étkészletet és ékszereket ajándékoztak a fiatal párnak.
Szombat délután, két ceremónia között elmentünk egy igazi ashramba és nagyon nagy élmény volt.Az ashramok azok a szent helyek, ahol vagy valami guru van, vagy csak egy meditációs központ,vagy vallási, de inkább csak spirituális minden valláson kivül, illetve belül. Ez Shiva lingamos ashram volt, mégis a bejáratnál egymás fölé volt rajzolva a kereszt, a félhold és a hinduizmus jele is.
Nekünk az időpont miatt fel kellett cserélnünk a sorrendet, de különben úgy kell, hogy először is az ember a kocsijában hagyja a cipőjét, mindegy, hogy forró föld meg kő van csak. Bent lerakja a táskáját és körbesétál mezitláb a forró földön, épp egy nagy épitkezés közepe volt. Nem tudom honnan, de sok pénzük kell,hogy legyen,mert egy óriási templomot épitenek.
Mielőtt az ember belép a shiva lingamhoz, meg kell, hogy tisztuljon. Erre a célra épitettek egy nagyon magas falú termet, ahol vizesésként aláhull a viz. Eg yóriási medence van lent, aminek a közepén merkur fém kőbe zárva. Ez egy roppant drága folyékony fém. Le kell menni kb. 50 lépcsőn és ott található a medence. Kint a helyi szerzetes elmagyarázott mindent, majd lementünk, de csak térdig állhattunk a jóhatású hideg vizben. A teljes fürdőzéshez, tisztuláshoz kellett volna váltóruhát vinni.
Ezután beléptünk a nagyon suemt helyre, egy oriási szobor van a tetején.
Tehát miután rituálisan megfürdőztél a merkúros vizesésben és visszagyalogoltál a lépcsőn, beléphetsz a szentélybe. A két gyerek, akikkel voltunk kicsit elrontották a meghitt hangulatot a hűvös lábáztatás és a levegőben áramló szent vibrálás közben, mert örültek a viznek és össze-vissza pancsoltak, amikor ki is volt irva, hogy szigorúan csöndben kell lenni. Közben találkoztunk egy orosz lánnyal,aki másféléve van ott, annyira tetszik neki.
Megint körözni kellett egyet gyalog az a forró épitkezéses földön és a bejárat előtt vettünk lótuszvirágot, amik le voltak vágva és két lány nyitogatta a szirmaikat. Egy félkupola alakú terem volt, visszahnos, kőből, középen az óriási Shiva lingam. Ez Shivanak a jele és egy óriási falloszt jelképez, meg annak a kiforditottját, ez állitólag a női változat volt. Egy kőalapzaton van, körülötte viz, abba raktuk a lótuszvirágokat. Aztán egy 20 perces zenei meditáció következett, amit nem igazi hangszerekkel csináltak, hanem különböző eszközökből hangokat váltottak ki. Pl. Egy fmedényben köröztek egy fémrúddal és a vibrálás hangot adott ki, vmit ütögettek, csörögtek, és folyamatosan kapcsolódtak be a hagszerek, majd folyamatosan kapcsolódtak ki. Nagyon szép volt és sikerült elaludni, nyilván én már napok óta hulla voltam.
Aztán még elmentünk az Aum=Óm – os meditációs kurzusra. Eg yicipici kőszobában ült rengeteg ember, kb. 50 diáklány ugyanolyan ruhában, nem is tudtam őket megkülönböztetni. Leültünk a földre és vártunk, hogy a szemben ülő szerzetes ruhás guruféle kinyissa a szemét és megszólaljon. Hát nem tette meg, de bejött egy másik, talán tanitvány és elkezdett magyarázni, hogy akkor most mi is fog következni. Tehát az AUM, a legszentebb szótag. Az örökkévalóság óta létezik,mindennek az alapja. Mert ugye a világon minden tárgy és molekula vibrál, folyamatosan, láthatatlanul vibrál, csak mi nem vagyunk képesek ezen a frekvencián érzékelni. Tehát az egész világ egy vibrálás. Ezt pedig ennek a három szótagnak a kiejtésével lehet elérni. Ezek mindent kifejeznek, ami létezik. Az „a” a gyomorból jön, az „u” a mellkast rezegteti meg, az „m” pedig a fejet. ÉS bemutatta hogy kell, majd a másik olyan 10 percen keresztül mutatta hogyan is kell kiejteni és vibráltatni az aum szótagot. Ajánlatos naponta 2x15 percig végezni ezt a fajta meditációt, közben semmire nem kell gondolni, jön magától ugy is és nem veszélyes, ha közben elkalandozunk. Főleg az izgága nyugtalanoknak és a bőbeszédűeknek jó ez a gyakorlat. Ezután mi is elkezdtük a gyakorlatot és kb. 20 percen keresztül mindenki orditotta, hogy AUM, nem nagyon értettem miért kellett egymást tulkiabálni, mintha nem is erről lett volna szó. De nagyon érdekes volt.Sajnos azóta még nem volt időm gyakorolni, mert elég nehéz egyedül lenni annyira, hogy senkit e zavarjon az Omozás.
Az Omrol már irtam, hogy egy nagyon szép szanszkrit betű és ugye az Om beachen voltunk Gokarnán is.
Aztán vettem méga gururól egy képet, aki annyira busy az utazásaival, hogy sajnos még nem sikerült találkoznom eggyel sem, mindig mennek vhova. Szai Baba, a nagyon hires épp nyaral állitolag Kodaikanalnal, mert ott hűvösebb van, a többeik állitólag tanitanak össze-vissza.
Majd visszamentünk az esküvőre. Az esti „party” után, ahol végre ehető kaja volt és összeismerkedtem a menyasszony diákjaival, akiknek előző nap volt az uccsó vizsgájuk ésmost örültek a nyári szünetnek, szóval elmentünk Vathsannal egy nyugisabb helyre. Szegény már 6 éve nem lakik otthon és most fél12-ig kapott kimenőtJGyorsan el is szivott egy cigit annak örömére, hogy kibirta anapot, mert ahhoz képest, hogy kb. Félévente találkozka családjval és ellene van az összes ilyen cerimóniának, kasztnak,stb. Egész rendesen ugrált egész nap és fogadta a vendégeket. Találtunk egy 24orás hotel cafeteriat, ahol persze roppant hideg AC ment és beszélgettünk, hogy milyen is lesz az utja, mit szeretne megtalálni, elérni, meg utána mi lesz. Aztán hazafele én vezettem a scootert!!!Nagyon boldog voltam, hogy sikerült, bár nem tudom, mire, mert egy lélek nem volt az utcán. Másnap, amikor forgalomban próbálkoztam, hamar leálltam, mert nem birtam átmenni az utca másik végére. Ugyhogy csak a baloldali vezetésre kellett figyelni, meghát 2-en voltunk. Csak a kapu előtt, megállás után dőltem felJ Még épp időben hazaértünk, már mind feküdtek, 7en voltunk a 3 szobában, ugyhogy éna lányok szobájában a földön aludtam. És komolyan, kevésbé volt kemény, mint az ágyak, mert itt ilyen nagyon hülye kemény matracok vannak.
Másnap ugye esküvő, közben nappal még elmentünk nagypapához, aki 90 pár éves, borzasztó sovány, nagyi kicsit elég vaksi, nem is nagyon tudják ellátni magukat, de nem hagynak senkit segiteni. Apuka különben félkaru, vmi balesete volt, ugyhogy vezetni sem tud. Anyuka, meg mindennek a középpontja volt, össze-vissza rohangált, szervezkedett, irányitott és ő aztán tudta, mikor mi történik. A hugica, Jayashri pedig nagyon aranyos volt, 16-17 éves, jofej, szép, okos, lhet megy Szingapurba most hogy befejezi a gimit, pont az esküvő alatt volt egy felvételi vizsgájuk és profi néptáncol, ami szintén oylan kathakali féle, egy történetre mozgatják kezük, fejük, testük, eljátszák és ő annyira jó, hogy felvétele is lesz. Másik nagyi velük lakik, általában a földön fekve nézte aTV-t, jó nagy darab nagyi volt. En már az esküvő vége felé elmentem aludni a vőlegény szobájába, nem birtam,közben szétcsuszot szári, úgyhogy le is vettem, pedig akkor reggel csavarták rám. Este még elmentünk fagyizni, aztán és buszra szálltam és egyedül visszautaztam Bangaloreba.
Nagyon szomorú voltam, mert végre találtam valakit, akivel nagyon jókat tudtam beszélgetni és valószinűleg örökre nem fogom látni és az egész várost olyan üresnek éreztem, meg olyan elhagyatottnak magam.
No comments:
Post a Comment