Friday, March 21, 2008

LAHORE OLD CITY – MÁRC.14


Reggel végre sikerült nem 2kor felkelnem, pontosabban szólva már 10!!!!!-kor jöttek értem a fiúk – értsd Klepo, a szlovák MC Talent Management és Jeremy ausztrál kínai jövő évi MCP – és bementünk az óváros labirintusába!Mesés volt, igazi mesés kelet. Szűk kis utcácskákban bolyongtunk mesteremberek, édességárusok, zöldségesek, pékek, szabók nyitott üzletei között. Színes tésztahyek kenderzsákokban, többezer csoki felpakolva, mecsetek, teaárusok, bicikliző gyerekek, fekete ruhás nénik. Aztán elértünk végre – fogalmam sincs hogy – a híres mecsethez- Nagyon szép volt, színes csempékből összerakva. Belül a szökőkútnál egy bácsi épp mosakodott, egy kendős ő a sarokban ette papírzacskóban hozott ebédjét, a mecsetben dolgozók teregették ki az imaszőnyegeket a hosszú pénteki imára és galambrajok szálltak fel a minaret mögött. Gyönyörű volt. Elmentünk egy utcai kajáldába, ahol a két srác másfél órás előadást tartott nekem történelemről, politikáról, szokásokról. Itt vannak már egy pár hónapja, főleg választások, szükségállapot, Bhutto halála és robbantások alatt, úgyhogy elég érdekeseket mondtak. Sikerült úgy elhúznunk az időt, hogy futni kellett haza a cuccokért,mert ment a vonat. Erre mi történt? Az idióta riksás eltéved. Nasar colony helyett a Nasret colonyba vitt, ami eleg gaz volt, mert igy meg fel orat kestunk.
Oriasi rohanasok utan 5 perccel indulas elott odaertunk az allomasra, es akkor kiderul, hogy a vonat ket oras kesessel indul. Tok jo.

No comments: