Friday, March 21, 2008

LAHORE MÁRC.13.


Huuu…hát jól lemaradtam. Annyira, hogy már követni sem tudom magam. Talán utoljára még Lahore-ból írtam. Mikor volt már az.

Szoval Lahoreban, harmadnap égre sikerült eljutni a híres helyekre, az óvárosba. Láttuk a Lahore Fort-ot, amit még valamelyik szultán építhetett, óriási területen vörös köves falak, szép boltívek és valaha szép kertek. Sajna nem nagyon van karbantartva. Sőt. Pedig szép lenne. Az érdekes a földalatti labirintus rendszer volt. Amit ugyan csak fentről, egy kőből lehetett látni, de mesélték, hogy a Seherezádék így menekültek át IndiábaJ Utána pedig a …………….Mosque!!Wwow!!!!Óriási és gyönyörű, sokezer ember férhet bele. Pont naplemente volt, látszott az egész város és a vörös kőből épült óriási mecset. Egy kis múzeumba is elmentünk, ahol látható volt Mohamed kis hajszála, levetett palástja különböző tárgyak, amiket állítólag használt és még a lábnyoma isJElég hihető. Mindenesetre tiszteletből csak hátrálva lehetett kimenni a teremből. Meg persze fejkendőstül, mezítláb a mecset egész területen. Kivilágítva még gyönyörűbb volt. Ott volt még ………………. ahol kikiáltották Pakisztán függetlenségét. Aztán felmásztunk a híres Cocoo’s CAfeba, amit egy művész alakított ki a műveivel a helyi prostikról. Mivel az ő anyja is prosti volt és maga hely is a vörös negyedben van, a képek is róluk szóltak, ami elég érdekes itt. De a tetőről gyönyörűen látszott a kivilágított mecset. Aztán gondolom elmentünk kajálni. Mint általában. persze lehet, hogy nem. Jaja, tudom már. Ettünk kebabot az utcán, majd eljutottunk a híres helyi hostelbe. Lonely Planetban fél oldal írnak róla, annyira híres. Mégpedig arról, hogy Malik, aki vezeti csak a saját szórakozására csinálja, nem akar meggazdagodni ebből, ezért tök olcsó, minden külföldi idejön és Malik viszi is őket mindenféle jó kis programra, pl. a helyi Bollywood gyárba, melyben sajnos ottlétem alatt épp nem forgattak.

No comments: