My published article

„Hát persze, hogy elmegyek vasárnap szavazni” – próbálja túlkiabálni az utcai mangó, esernyő, cukrozott torta és telefonperc árusokat Diego, aki Kolumbia legszegényebb, afro-kolumbiai kisebbségéből származó fiatalként költözött a nagyvárosba gyümölcsöt árulni. Kiveszi a fülhallgatót a füléből és karibi, alig érthető dialektussal elmeséli, hogy amikor 13 éves volt, őt is majdnem elvitte gyerekkatonának az egyik paramilitarista szervezet. Apjának két családja volt, csak sózott yukkán éltek, így csábító volt az ajánlat, de nem tudta családját elhagyni. Arckifejezése olyan, mintha az egész világra mérges lenne, de rögtön elmosolyodik és – mint minden kolumbiai - nagyjából tíz kedves jelzővel illeti az odaérkező göndör hajú, mestizo lányt, aki a járdaszélre ülve fogyasztja el sózott, citromos papayáját. „Santos-ra fogok szavazni, mert - annak ellenére, hogy sok szegénytől egy ebéddel veszi meg a szavazatát - ő biztos folytatni fogja a harcot” – utal ezzel a jelenlegi, a FARC bal oldali guerillaszervezet leszámolásában rendkívüli eredményeket elérő elnök, Uribe pártjának jelöltjére.
Doña Beltrán is egyetért ezzel, úgymint az idősebb generáció nagy része. „Amíg a FARC létezik, nem fejlődhet az ország” – néz ki 12. emeleti luxuslakásából a nyolcmilliós, rohamosan terjeszkedő városra, balra a 3200 méteres hegyek, jobbra lent pedig modern gyorsjáratokon a munkából hazafelé tartó tömeg. Ő Cartagenában (a karib part legnépszerűbb koloniális városa, ahol Márquez megkezdte írói pályafutását) aktív politikai életet folytatott, majd családjával Bogotába költözött. Hálát ad az elnöknek, hogy mára a biztonsági helyzet annyit javult a fővárosban és az ország jelentős részén –az amazonas-i trópusi erdőket kivéve-, hogy már nem kell attól félnie, hogy ki- vagy elrabolják lányait az egyetemről hazafelé. Egyikük, Carmen, Európában tanult és nyíltan kimondja véleményét, miszerint Uribe és Santos militarizálják az országot, hozzátartoznak a korrupt elithez, akik nemcsak a paramilitaristákkal működnek együtt, de lehallgatják a bíróságokat és az emberjogi szervezeteket, hogy a katonák ne kerüljenek vád alá civilek meggyilkolása miatt. A 11%-os munkanélküliséggel és az egészségüggyel nem foglalkoznak és az Amerikai Egyesült Államokkal folytatott baráti viszony miatt teljesen megrontották a környező államokkal az ország kapcsolatát. Ő a zöldpárti jelöltre, a filozófus-matematikus Mockusra szavazott az első fordulón, aki pár hónap alatt tört fel a semmiből, alternatívát adva a betokosodott elittel szemben és elnyerte a középosztálybeliek,a városlakók és a diákok szimpátiáját.
Javier Alemán a sarki étkezdében issza a helyi, forró, fahéjjal ízesített röviditalt, a canelazo-t és miközben a Mexikó – Franciaország meccset nézi, elárulja, nagyon büszkék, hogy két kolumbiai, Shakira és Juanes is szerepeltek a VB megnyitó ünnepségén. Ő a Nemzeti Egyetemen tanul gyógyszerésznek és a vasárnapi második fordulón is Mockus-ra fog szavazni. „A volt rektor az oktatásra és a korrupció elleni harcra fókuszálna és kétszeres polgármestersége alatt nemcsak zöldebbé tette a várost, de az embereket is felelős várospolgárokká nevelte.” Látni is az eredményt, mindenhol bicikliutak vannak és a számozott utcák rendezettek, csak a latin zenét játszó, száguldozó kisbuszok között nehéz átmenni az úton.
Kolumbiában nemcsak mindenféle etnikum (afro, benszülött, mestizo és európai eredetű) és természeti táj (esőerdő, trópikus karib és csendes-óceán part, többezer méteres hegyek és vulkánok) található, hanem 1-től 6-ig számozott társadalmi rétegek. Eszerint az alacsonyabb besorolásúak kevesebb adót fizetnek és szociális támogatást kapnak az államtól és meg kell említeni, hogy Latin-Amerikához képest elég széles a középosztály is. A legfelső réteghez tartozik Dino Viola is, aki a Nicaragua melletti, de Kolumbiához tartozó San Andres karibi szigetről jött, két évet a tengerészetnél töltött és ma a tőzsdénél dolgozik jogászként. A felhőkarcolók lábainál található Zona Rosa szórakozónegyed egyik méregdrága elegáns bárjában – ahol szintán Shakira szól – mesél, egy feltehetően plasztikázott, leghíresebb márkájú ruhákba öltözött szépség mellet ülve. „A gazdasági helyzet sokat javult, Kolumbia a negyedik legerősebb állam Latin-Amerikában és ha valaki keményen dolgozik – mégha édességeket is árul a buszon - megélhet. Vidéken, a melegebb éghajlaton sokkal nyugodtabb a hangulat és még kedvesebb mindenki, itt Bogotában még a diákok is reggel 7-re mennek az egyetemre.”
Az ENSZ humanitárius részlegének képviselője, Raquel kicsit sötétebben látja a helyzetet. Az országban nagyjából 4 millió ember menekült nagyvárosok nyomornegyedeibe az utolsó 50 év alatt a különböző fegyveres csoportok és drogbárók harcai következtében. Az emberrablások, aknák, erőszak és gyerekek rekrutációja mellett az USA által támogatott Plan Colombia alatt légi füstöléssel tették élhetetlenné a főleg bennszülöttek és afro-kolumbiaiak által lakott vidékeket, ahol manapság már a természeti katasztrófák is súlyos károkat okoznak. Szerinte az egyik fő probléma az, hogy bármennyire is súlyos a helyzet, már nincs hírértéke és nehéz nemzetközi figyelmet és támogatást kapni. A menekültekről hallottakat megerősíti Rosa Maria Sotelo, aki az Equador melletti Pasto város önkormányzatán dolgozik. „Naponta számos család érkezik a városba és rendkívül nehéz körülmények között élnek.”
Egy auracai bennszülött szerint viszont a helyzet akkor rossz, ha azzá tesszük. Seuquiquin az Andok északi részéből érkezett és egy civil szervezet segített neki, hogy színes, természeti anyagokból készült kézműves ékszereit árulja egy fővárosi piacon. „Külföldön semmit nem tudnak az itteni valóságról. Mindenki csak az erőszakról, a drogkereskedelemről és a nehéz helyzetről beszél. Kolumbia egy rendkívül változatos és gyönyörű ország. Az embereknek fontosak a hagyományok és mindennél fontosabb a család. Hihetetlen alkalmazkodóképességük van és még a legnehezebb helyzetben is mindent megtesznek, mert hiszik, hogy van kiút. Az egész konfliktus csak politika és üzlet és az emberek szenvedik meg.” Seuquiquin nem megy el szavazni a második fordulón, mert már eldöntöttnek látja a játszmát, miután az előzetes közvéleménykutatások ellenére Santos fölényesen győzött az első fordulón, az egész ország meglepetésére.
A kampánynak már vége, nyomát sem látni az egy hónappal ezelőtt színes lufikkal, plakátokkal és emberekkel teli tereknek. Vasárnap eldől, hogy Kolumbia a folytatás vagy a változtatás útján halad tovább.